"A jól működő díjrendszer túl tud magán mutatni, túl a személyeken. Azt tudja elhitetni az országgal, hogy van egy értékrend, vannak teljesítmények, és az ország időnként alkalmat keres, hogy a tiszteletét vagy az elismerését kifejezze a teljesítményeket" - mondta az író, az után, hogy átvehette az állami elismerést.
Sólyom László köztársasági elnök a kitüntetések átadásakor arról beszélt, hogy az államnak az értékek mellé kell állnia. Esterházy Péter szerint ez azonban csak akkor sikerülhet, ha létezik egyfajta konszenzus az állam szerepéről.
"Most minden mögé kérdőjel van téve" - fogalmazott, hozzátéve: egy ilyen időszak nem feltétlenül alkalmas arra, hogy díjakat adjanak át. A kérdés így már meg is fordítható - mondta -, és feltehető úgy is: miért kell az államnak kitüntetéseket átadnia.
Szerinte azonban a lehető legnormálisabb dolog, ha az állam köszönetet mond a művészeknek a teljesítményükért. "De ha azt lehet mondani, hogy a kormány nem legitim, az eléggé megbonyolítja a helyzetet".
A kormány ugyanis az államot reprezentálja. És ha az államot reprezentáló személyeket nem fogadjuk el, akkor nincs is más, csak kérdőjel.