Kovács László és Zsigmond Vilmos is legenda lett Hollywoodban, ezt nagyon nehéz volt elérniük '56-os emigránsként - mondta az InfoRádiónak Koltai Lajos, az elhunyt operatőr barátja.
Az operatőr-rendező hozzátette: kezdetben Kovács László és a Magyarországot vele egy időben elhagyó Zsigmond Vilmos is a legalacsonyabb színvonalú munkákat vállalta el, különböző vállalatok laboratóriumaiban dolgoztak, később olcsó dokumentumfilmekben vettek részt.
Szelíd motorosok
Kovács Lászlóra figyeltek fel először a filmgyártók, ő volt az operatőre az 1970-ben teljesen amatőr körülmények között született Szelíd motorosok című filmnek, amely a világ köztudatában úgy él, mint az egyik legjelentősebb amerikai film - közölte a filmes.
A két operatőr Hollywood legnagyobb rendezőivel dolgozhatott a legszínvonalasabb filmekben - mondta Koltai Lajos.
Mindent elért
"Õk mindent elértek, amit el lehet érni egy magyar filmesnek Amerikában, feljutottak a legmagasabb csúcsra, és ott vannak most is" - méltatta pályatársai munkásságát az operatőr-rendező.
Kovács László a bátorságot, a szakmai tudást, az elhivatottságot és az elszántságot vitte magával - emlékezett az elhunyt operatőrre Koltai Lajos.
"Az elszántság hiányzik ma leginkább a filmesekből" - közölte a Sorstalanság rendezője.
Hanganyag: Sárközi Lóránt