Sorra szivárognak ki a hírek a még be nem mutatott hetedik kötetről, a Harry Potter könyvsorozat utolsó epizódjáról.
A köteteket sokan egy szinten említik A gyűrűk urával, az Óz, a nagy varázslóval vagy Dickens regényeivel.
A felhajtás már hetekkel a megjelenés előtt elkezdődött, két amerikai lap pedig fittyet hányva az embargóra, hamarabb közölt részleteket a könyvből, mint ahogy az a boltokba került volna.
Az egyik legnagyobb érdeklődést az váltotta ki, hogy a könyvben megjelenik a halál motívuma.
Ennek szükségességét sokat vitatják, a New York Times újságírója szerint azonban evidens, hogy a szerző a történetbe emeli a halált, hiszen a motívum jelen van a nagy klasszikusoknál is.
A szerző Platónt és Descartes-t említi, valamint arra mutat rá, hogy Rowling műveiben mindig is merített a keresztény kultúrából.
Az újságíró hangsúlyozta azt is, hogy a repülő autók vagy a leveleket közvetítő baglyok világa sokban hasonlít a hétköznapi emberek mindennapjaihoz. A halál éppúgy része a varázslólétnek, mint az emberek világának.
Egy lap pedig arról számol be, hogy sok rajongó csalódott lehet az utolsó kötet elolvasása után, ugyanis nem kap majd választ minden kérdésére.