A film igazi sztárparádé. Meryl Streep, Glenn Close, Vanessa Redgrave, Toni Collette és Claire Danes is játszik Koltai Lajos legújabb filmjében, amelyet a Sorstalansághoz hasonlóan szintén rendezőként jegyez.
A forgatókönyvet az Órák szerzője, Michael Cunningham jegyzi, és mint azt Koltai Lajos az InfoRádióban elmondta: a történet emberi sorsokat jelenít meg. Egy hölgyről szól, aki halálos ágyán visszaemlékszik az életére és egy elszalasztott szerelemre.
A rendező az elmúlt napokban, hetekben maga is részt vett a film promóciójában. Naponta csaknem 15 interjút adott, és számos közönségtalálkozón jelent meg New Yorkban, Bostonban vagy Newportban, a film forgatásának helyszínén.
Mint mondta, a közönség mindenhol jól fogadta az alkotást. New Portban például a bemutatónak helyet adó mozi előtti téren több száz, feketébe öltözött ember gyűlt össze a rendező tiszteletére. New Yorkban, a "vörös szőnyeges bemutatón" pedig dugig megtelt a moziterem.
Az alkotást a Focus Features filmstúdió jegyzi, amely a többi mellett a Túl a barátságon című film készítésében is részt vállalt. Az alkotást itthon várhatóan szeptembertől adják a mozik.
A film hivatalos honlapját itt tekintheti meg.
Hanganyag: Sárközi Lóránt