A világ egyik legértékesebb levélgyűjteménye volt a mosókonyhában

Infostart
2007. június 4. 19:40
A világ egyik legnagyobb történelmilevél-gyűjteménye kerül kalapács alá egy hónap múlva. Az iratszekrényben, amelyet egy mosókonyhában tartott tulajdonosa, megtalálták Napóleon egyik rövid levelét is, amelyet szerelmének, Josephine-nek írt.

A csaknem ezer dokumentumot egy jómódú osztrák bankár gyűjtötte össze harminc év alatt. A levelek között van olyan, amelyet Winston Churchill brit kormányfő, Nagy Péter orosz cár, Mahatma Gandhi indiai politikus, Alekszandr Puskin orosz író, költő és I. Erzsébet brit királynő írt.

A gyűjtemény egyik legértékesebb darabja a Josephine-nek szóló szenvedélyes levél, amelyet a francia császár egy dühös vita után írt leendő feleségének.

Három csókot küldök neked, egyet a szívedre, egyet a szádra, egyet a szemedre - írta Napóleon a javításokkal és kihúzásokkal összefirkált levélkében.

A levelek több mint 500 év történelmét fogják át. A dokumentumokat július 3-án árverezik el Londonban, és a várakozások szerint eladásukból 2,3 millió font (nagyjából 849,5 millió forintért) folyik majd be.

A gyűjteményt Albin Schram állította össze. Az osztrák bankár az 1970-es évek elején kezdte feltölteni archívumát, kialakítva így a legnagyobb és legátfogóbb gyűjteményt, amely nem valamelyik nagyobb múzeum tulajdonában van.

Schram egyáltalán nem foglalkozott a levelek konzerválásával és bemutatásával: a dokumentumokat egy régi fém iratszekrényben tartotta lausanne-i villájának mosókonyhájában.

Nem adott sokat a rendszerezésre sem, a leveleket inkább méret szerint, mint szerző vagy keltezés alapján csoportosította. Amikor 2005-ben meghalt, családjának szinte fogalma sem volt arról, hogy mit hagyott maga után.

Albin Schram érdeklődési körébe tartoztak az orosz költők, az argentin írók, a francia filozófusok, az angol politikusok és az olasz szobrászok.

Az egyik legértékesebb darab, amelyet a szakértők 120 ezer fontra (44 millió forintra) becsülnek, a 17. századi angol költő, John Donne egy verse, amelyet Lady Kingsmillnek írt egy nappal azután, hogy 1624 októberében meghalt a férje.

Thomas Venning, a Christie's könyvosztályának vezetője úgy vélekedett, hogy a vers a brit költészet egyik kiemelkedő darabja, amely nemcsak azért fontos, mert Shakespeare kortársa írta, hanem mert minden bizonnyal ez az egyetlen Donne-levél, amely magánkézbe került.