Cannes: "a tökfőzeléket sem szeretheti mindenki"

Infostart
2007. május 24. 12:31
Vegyes fogadtatásban volt része Tarr Béla Londoni férfi című filmjének a Cannes-i premieren: a vetítés alatt sokan elhagyták a termet, akik viszont végig maradtak, megtapsolták az alkotókat - mondta Dudás Viktor filmkritikus.

Este fél 11-kor kezdődött Tarr Béla filmje, az időpont pedig meghatározta a közönség összetételét, és az sem biztos, hogy ez volt a legmegfelelőbb egy ilyen tempójú és hangulatú film levetítésére - mondta az InfoRádiónak a VOX Mozimagazin főszerkesztője.

Dudás Viktor filmkritikus hozzátette: a bevonuláskor a sztárokat megillető ováció fogadta az alkotókat.

A főszerkesztő úgy véli, sikerként kell értékelni, hogy hosszú idő után újra vetítettek magyar filmet a cannes-i versenyprogramban, amelyet a szakma az első vélemények alapján erős közepesnek értékelt.

Kellemetlen volt, hogy a közönség nehezen hangolódott rá a filmre, a vetítés elejét pedig a kritikus szerint szándékos köhécselés zavarta meg - közölte Dudás Viktor.

A kritikus szerint "meglehetősen csúnya dolog volt", hogy amikor a lassúra komponált filmben megjelent egy szereplő, a közönség egy része tapsolt és ollézott, megzavarva ezzel azokat, akik elmélyülten szerették volna Tarr Béla művészetét élvezni.

A termet is sokan elhagyták a vetítés alatt, Dudás Viktor erre azonban azt mondta: a tökfőzeléket sem szereti mindenki.

Akik a végignézték a filmet, azok lelkesen ünnepelték az alkotókat - fűzte hozzá a VOX Mozimagazin főszerkesztője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást