A Kádár-filmről hallgat a sajtó

Infostart
2007. május 10. 22:18
A kádárizmusnak alapot adó hazugság és hallgatás még mindig nagyon erős Magyarországon - véli Sólyom András, aki a kommunista vezető utolsó beszédéről készített dokumentumfilmet. Alkotásával az volt a célja, hogy lerombolja ezt a falat. Filmje azonban a sajtó számára észrevétlen maradt.

Szombattól látható a Hunnia Moziban Sólyom András: Kádár utolsó beszéde című dokumentumfilmje. A filmben archív felvételek, valamint Kornis Mihály előadása segítik a nézőt, hogy értelmezhesse Kádár János monológját.

A beszéd 1989. április 19-én, az MSZMP központi bizottsága előtt hangzott el - mondta az InfoRádióban a rendező. Bár Kádár Jánost mindenki megpróbálta lebeszélni arról, hogy beszédet mondjon, ő mégis ragaszkodott hozzá. Környezete attól félt, hogy nem tudja összeszedni a gondolatait, és olyan dolgokat mond el, amelyekről nem akarna beszélni.

Kádár tudta

Látszólag valóban kontrollálatlanul beszélt - közölte Sólyom András, aki szerint azonban Kádár jól tudta, hogy az utolsó beszédét mondja. "Szóba került '56 is, holott korábban sosem beszélt erről, és Kádárból kifakadt a lelkiismeret-furdalás Nagy Imre miatt".

A filmet másfélmillióan látták a televízióban. Bár a interneten hatalmas visszhangja volt, az írott sajtó mintha észre sem vette volna. Az alkotók célja az volt, hogy lerombolják a hallgatás és a hazugság falát, amelyre a Kádár-rendszer épült. Sólyom András szerint azonban ez a fal még ma is nagyon erős.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást