Kéziratos kincsek az Akadémián

Infostart
2007. május 7. 17:16
Reprezentatív kiállítás nyílt a Magyar Tudományos Akadémián, amely az iszlám, a hebraisztika és a kereszténység emlékeit mutatja be. A tárlat anyagát a közeljövőben esszékkel, kulturális háttérrel kiegészítve, könyv alakban is megjelentetik.

A Magyar Tudományos Akadémia könyvtára 1826-ban jött létre, amikor Teleki József, az akadémia első elnöke a 30 ezer kötetből álló gyűjteményét a testületnek ajándékozta.

Az illetékesek szinte ezzel egy időben úgy döntöttek: gyűjteni kezdik a keleti könyveket és kéziratokat is, ám az önálló gyűjtemény megvalósítására csak 1950-ben lett mód a könyvtáron belül.

Kerecsenyi Ágnest, a keleti gyűjtemény vezetője az InfoRádióban elmondta: a tárlaton olyan különlegességeket is megnézhetnek a látogatók - főleg kéziratokat -, amelyeket eddig csak mikrofilmen vagy digitális formában láthattak a kutatók.

A kiállításon egy teremben találhatók meg az iszlám, a hebraisztika és a kereszténység fantasztikus emlékei - mondta el Kerecsenyi Ágnes. A tárlat május 18-ig tekinthető meg Budapesten.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást