Bródy támogatja a szerzői jogdíjak egységesítését

Infostart
2007. március 22. 13:49
Uniós irányelv készülhet az Európai Parlament javaslata alapján a szerző jogdíjak egységesítésére az online zeneszolgáltatásban. Az Artisjus Szerző Jogvédő Iroda Egyesület elnöke az InfoRádiónak elmondta, a készülő jogszabály célja, hogy ne kerüljenek hátrányba a kisebb fizetős zeneletöltő portálok.

Nem a jelen problémáira válasz, hanem a jövő irányát szabja meg - mondta a javaslatról az InfoRádiónak az Artisjus Szerző Jogvédő Iroda Egyesület elnöke.

Bródy János előadóművész szerint a tervezet azért fontos, mert védelmet biztosítana a kis kultúrák szereplői számára, hogy a nagy unió gazdasági versenyében ne kerüljenek hátrányba.

Az Artisjus vezetője közölte: azt szeretnék, ha a szerzői jogok tekintetében ugyanolyan gazdasági verseny alakulna ki, mint az egyéb árucikkeknél, vagyis a piacon az lenne a győztes, aki olcsóbban adja a terméket.

Bizonyos CD-k és kazetták drágák, főleg az újonnan megjelentek, amelyek ugyanannyiba kerülnek Magyarországon, mint bárhol máshol Európában. Ezzel szemben a felduzzadt készletektől szabadulni igyekvő cégek már nagyon olcsón adják el a termékeiket - tette hozzá Bródy János.

A szerzői jogdíjak nagyon kis részét teszik ki az árnak - jelentette ki az Artisjus elnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást