Parti Nagy: "a nyelvhez való viszonyom az én hazaszeretetem"

Infostart
2007. március 19. 07:05
Nem kell félteni a magyar nyelvet az idegen szavak sokaságától - mondta az lnfoRádió Aréna című műsorában Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas író, költő.

"A nyelvhez való viszonyom az én hazaszeretetem, abban tudom mindenekelőtt megragadni az én viszonyomat a magyarságomhoz, hogy birtokában vagyok ennek a fantasztikus nyelvnek" - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Parti Nagy Lajos, Kossuth-díjas író, költő.

A művész úgy véli, a magyar nyelv állapotát nehéz megítélni, hiszen nincs mihez viszonyítani.

Parti Nagy Lajos nem gondolja, hogy félteni kellene a magyar nyelvet az idegen hatásoktól.

Hozzátette: a XIX. század második felétől az 1920-as évekig mérhetetlenül erős volt a német behatás. Ha a magyar nyelv azt kiheverte, akkor ezután sem lehet probléma.

Abban az időben a nyelv "hihetetlen mennyiségű szót magába hörpölt és megmagyarított", amivel pedig kevésbé sikerült átültetni a magyarba - nagy dolog -, kicsit németesen maradt.

"Ugyanez van a sokkal kisebb angolszász befolyással: ötven-ötven százalék, hogy melyik szó válik most magyar szóvá" - mondta a Kossuth-díjas művész.

"Ki mond most mouse-t, amikor a klikkelő dolgot meg akarja nevezni a számítógép körül? Mindenki egeret mond" - tette hozzá.

"Az az érzésem, hogy akik ennyire védik a nyelvet, azok igazából - és most nem akarok senkit megbántani -, az enyhe vagy nem enyhe idegenfóbiájukat vetítik rá egy kicsikét" - mondta Parti Nagy Lajos.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást