Elhunyt Szakácsi Sándor

InfoRádió / MTI
2007. március 7. 10:42
Életének 55. évében elhunyt Szakácsi Sándor, Jászai Mari-díjas színművész - tudatta a Pesti Magyar Színház.

Szakácsi Sándor 1952-ben született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1974-ben végzett Várkonyi Zoltán osztályában, majd a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött.

Egy évvel később már a Vígszínház, majd 1987-től a József Attila Színház tagja. 1989-től szabadúszó. 1992-től a Nemzeti Színház társulatának művésze, 2000-től a Pesti Magyar Színház tagja.

Vendégművészként többek között játszott a Rock Színház, a Szabad Tér Színház, az Új Színház, a Gyulai Várszínház, az Esztergomi Várszínház, a Schütz Ila Színház produkcióiban.

Főbb szerepei

Számtalan televíziós és filmszerep fűződik a nevéhez. A többi között szerepelt az Illatos út a semmibe, a Kojak Budapesten, a Peer Gynt, az István, a király, a Redl ezredes, a Julianus barát, a Sobri című filmekben.

Színpadon volt Liliomfi, játszott a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabban, játszott főszerepet a Csongor és Tündében, volt Hamlet, II. Richárd, az Evitában Che, a Bánk bánban Biberach, Don Quijote és Dobó István, Rezeda Kázmér és Gorcsev Iván és még hosszan lehetne sorolni emlékezetes alakításait.

{{keretes_cim}}

Jászai Mari-díj 1985
Hegedűs gyűrű 1986
Õze Lajos-díj 1992
Erzsébet-díj 1994
Sík Ferenc Alapítvány különdíja 2002
Főnix-díj 2003


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az InfoRádió nekrológja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást