Fizetésképtelen az Írószövetség

InfoRádió / MTI
2006. december 12. 12:06
Hatvanegy éves történetében először vált fizetésképtelenné a Magyar Írószövetség. A szervezet ezért felmondott hét dolgozójának, januártól pedig fővárosi könyvtárát is kénytelen bezárni - közölte a szövetség vezetése.

"A diktatúra bukása óta még sohasem volt példa arra, hogy a szakminisztérium a működési támogatásokat a folyó év decemberéig ne fizesse ki, és arról még csak szerződést se küldjön" - olvasható abban a tájékoztatóban, amelyet Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke és L. Simon László, a szervezet titkára jegyez.

A közlés szerint a szervezet a korábbi évi 20-22 millió forintos támogatással szemben "a hírek szerint" idén 6 millió forintra számíthat, amit "állítólag" csak jövőre kapnak meg.

Mint írják, a minisztériumi támogatás átutalásának az a feltétele, hogy ne legyen adó- és járuléktartozásuk, ennek azonban nem tudnak majd eleget tenni, mivel nem érkezett meg időben a várt állami támogatás.

Hozzáteszik: ebben a helyzetben - ahogy az már többször is előfordult - az elnök nem kapja meg a tiszteletdíját, emellett januártól a több mint százezer kötetes, "fővárosi értéket képviselő" könyvtárukat is kénytelenek bezárni.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást