Azt kell, mondjam, hogy mindennek a Sorstalanság az alapja, annak alapján talált meg egy ügynökség, amely felajánlotta, hogy rendezőként képviselnének Amerikában. Sok-sok megbeszélés után megegyeztünk. Szinte már az első találkozások egyikén kaptam több forgatókönyvet, és köztük volt az Evening (Este) is. Szép volt, de volt valami gond az időkezelésével, mert a történet "ide-oda" ment az időben. Aztán egyszer csak az új menedzserem telefonált, hogy a forgatókönyvet azonnal el kellene újra olvasnom, mert a Focus Studio, amely gondozza, nagyon komolyan gondolkodik a megfilmesítéséről. Azt is mondta, hogy előző nap látták a Sorstalanságot. Még aznap este kaptam egy telefont a cég egyik vezetőjétől, aki közölte: a film nagyon tetszett nekik, a hatása alatt vannak, és nagyon komolyan gondolkodnak azon, hogy nekem adják az Eveninget, de nagyon gyorsan szeretnék tudni, miként csinálnám meg. Ez egy nagyon furcsa szerep volt, szinte színészi alakítás a színpadon. Lógtam a telefon végén itt, Budapesten, és a másik végén lógott valaki, akinek el kell mondanom, mit hogyan gondolok. Másnap ez már úgy történt, hogy öten lógnak a telefon végén, én pedig még mindig egyedül voltam, és az volt a dolgom, hogy az előadás közben elcsábítsam őket abba az irányba, amerre én szeretnék menni. Aztán a legvégén azt mondták, igen jó volt, amit hallottak, és érdekli őket, de akkor most szeretnék tudni, kik lennének a szereplők. Erre fel is készültem, és elkezdtem mondani a szereposztást, aminek a végén a cég elnöke azt mondta, Lajos, lehet, hogy mi ugyanazt a filmet akarjuk megcsinálni. Hát, ez így kezdődött.
A menedzserem még aznap este telefonált, hogy azt szeretnék, ha azonnal utaznék Rhode Islandre, ahol a film majd forog, ahol a helyszínek lennének, és azonnal meg kellene néznem, amit már találtak egyszer. Hogy van egy fantasztikus ház, amely valószínűleg utánozhatatlanul jó, hogy tetszik-e nekem, mert ha nem, akkor el kell kezdeni újat keresni. Mire kiértem New Yorkba, már én voltam hivatalosan a film rendezője. Aztán elkezdődött a szereposztás, ami mindig a legfontosabb. Rengeteg lista született, egy csomó embert nem ismertem, reggeltől estig filmeket néztem, újabb emberekkel ismerkedtem, akikről tudtam, hogy léteznek, csak nem láttam őket eleget.
Mi volt az, amiért mégis elvállalta a filmet a könyv hiányosságai vagy esetleges hibái dacára?
A könyv gyönyörű, rólunk, problémáinkról szól. A forgatókönyvet egy fantasztikus ember, Michael Cunigan, az Órák szerzője írta. Õ aztán igazán ért az időhöz és az idő kezeléséhez. Nagyon nagy barátság alakult ki közöttünk, ott volt szinte minden nap a forgatáson, és végül megoldottuk a szerkezet gondját. Az egész film ugyanis az emlékezésen alapul. Valakinek az emlékezésén, aki éppen búcsúzik az élettől. Õ megy vissza az időben, pontosabban '53-ba, egy esküvőre, ahol élete legnagyobb szerelmével találkozott. Õ volt az az ember, akihez tartoznia kellett volna, de ehelyett kötött két rossz házasságot, amelyekből két lánya született. Élete utolsó pillanatában ők próbálnak megtudni még valamit arról, hogy ki volt az a bizonyos ember és kik voltak azok, akik anyjuk életében fontosak voltak.
Milyen szereposztással készült a film?
A főszerepet, az idős Annt Vanessa Redgrave, a fiatalt Claire Danes alakítja. Redgrave filmbeli egyik lányát igazi lánya, Natasha Richardson játsza. Nagyon nagy színész. A másik lány Tony Colett lett. Aztán megkaptuk Meryl Streepet, aki teljesen váratlanul elvállalt egy kicsi, de nagyon-nagyon fontos szerepet, és a saját lánya, Mamie Gummer játssza a fiatalkori énjét. Aztán Glenn Close-t is sikerült rávennünk egy nagyon kicsi szerepre, amit tulajdonképpen barátságból vállalt el. A férfi főszerepet Patrick Wilson formálta meg. Ennek a szereposztásnak aztán híre lett a filmvilágban, Hollywoodban is. Kíváncsiak voltak, mi lehet ez a film, amelyben ők egyszerre mind benne vannak.
Azt kell mondanom, hogy nagy szeretetben forgattuk a filmet. Mindenki igyekezett a szívét-lelkét beleadni. A búcsú mindig fájdalmas volt, ha valaki végzett a szerepével, az sírva ment el. Sikerült egészen bensőséges hangulatot teremteni, ami végigkísérte a filmet. Tudtuk teljesíteni a határidőt is, ami ugyancsak csoda volt, mert nagyon-nagyon szoros tervet kaptunk, szinte teljesíthetetlen. Annak ellenére sikerült, hogy szörnyű körülmények között is forgattunk, mert akkor vettük fel a nyarat, amikor már régen tél volt. A jeges szélben éjszaka, az óceán partján volt egypár nagyon kemény pillanat. A stáb teljes egészében amerikai volt, kivéve Pados Gyulát, a Sorstalanság operatőrét, akit el tudtam vinni magammal. Nagyon szép munkát végzett.
Mit gondol, mi az, amiért a közönség érdekesnek találja majd a filmet? Mi az erőssége? A történet vagy a szereposztás?
A történet egyszerű. Mindenki megpróbál a jobb dolgokra emlékezni, különösen akkor, ha már megy elfele. De amire emlékezik, az inkább egy bekeretezhető, kis dolog, nem a nagyobb események. Lehet ez egy gesztus, egy finom ölelés, vagy csak egy pillanat. És ezeket a pici dolgokat cipeli magával az ember, és nem is tudja, hogy megtörténtek, aztán egyszer csak ott, a vége felé elkezd emlékezni.
A film arról a küzdelemről szól, amit naponta folytatunk a biztonságérzetünkért. Harcolunk azért, hogy biztonságban legyünk, tartozzunk valakihez, és közben döntéseket kell hoznunk, amelyek nem biztos, hogy jók vagy jókor születnek meg. Ezekből azután már nagyon nehéz visszamászni, és újabb döntéseket hozni. A film a vége felé azt taglalja, hogy az ember nagyon limitált a döntéseit illetően.
Pár mondat erejéig térjünk ki még a zenére.
A zene nagyon érdekes dolog, mert a főszereplő abból él, hogy egy igen közepes bárban énekel. Ezért a korabeli zenét "hurcolja" a film. Éppen ezért úgy gondoltam, hogy emellé nagyon nehéz lesz zenét szereztetni, úgyhogy arra gondoltam, egy nagyon egyszerű zenét választok. Ehhez megvolt a zeneszerző is, a lengyel származású Jan Kacmarek. Tizenhét esztendeje él Amerikában, de mondanom sem kell, európai lélekkel megáldva, ami nekem külön jó. Egyetlen hangszerre gondoltam, ami tudja a lelket kísérni. Már azon is gondolkodtam, hogy ez a zongora lehet, és a zene egykezes, amelyben a bal kéz nincs is benne. Ezt elmondtam neki, és nagyon tetszett neki az ötlet. Szóval egy nagyon egyszerű, tiszta zene lett, más nem nagyon fér el a filmben.