Herbert Karajan és az Elhallgatott Zenekar

Infostart
2006. október 12. 05:49
Könyv- és filmbemutatóval emlékeznek az '56-os forradalom után elmenekült zenészekből alakult Philharmonia Hungarica zenekar történetére.

A Philharmonia Hungarica című könyv szerzője és az Elhallgatott zenekar című film szerkesztő-riportere az InfoRádióban elmondta: ez a zenekar a forradalom után elmenekült zenészekből alakult, Rozsnyai Zoltán alapító karmester vezetésével.

A Philharmonia Hungarica már kezdetben is szimfonikus nagyzenekar volt, 70-80 zenésszel.

Később olyan sokan jelentkeztek, hogy felvételi vizsgát is tartottak, a zsűriben helyet foglalt többek között Herbert von Karajan is - tette hozzá Szőke Cecília.

Mivel emigránsokról van szó, Magyarországon természetesen elhallgatták a zenekar létezését, csak 1990 májusában tarthatta az első magyarországi koncertet.

Délelőtt 11 órakor mutatják be a Philharmonia Hungarica című könyvet, megszólalnak benne a még élő alapító tagok is.

Este 7 órakor az Uránia moziban tartják az Elhallgatott zenekar című dokumentumfilm ősbemutatóját.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást