Kiütötték Andy Vajna filmjét - botrányos Oscar-jelölés

Infostart
2006. szeptember 26. 16:04
Furcsállja Andy Vajna, hogy az Oscar-díjra jelölő magyar bizottság úgy hozta meg döntését, hogy csak félkész változatban láthatta a Szabadság, Szerelem című filmet, hiszen annak még tartanak az utómunkái. A producer sajnálja, hogy filmje nem kerülhet az Oscar-jelöltek sorába, a Szabadság, Szerelem indulhat a Golden Globe-ért, október végén pedig a washingtoni Fehér Házban is vetítik a filmet.

- Először is gratulálok a Fehér tenyérnek, a film rendezőjének és producerének, szívből kívánom, hogy minél nagyobb nemzetközi sikert arasson. Remélem, elérik a céljaikat.

- Két ellentétes álláspontot lehetett hallani. Az egyik szerint a Szabadság, Szerelem pályázhatna igazán jó eséllyel az Oscar-díjra; a másik viszont azt mondja, hogy ez a film túlságosan amerikai klisékkel dolgozik, ezért választották az ízig-vérig művészfilm Fehér tenyér-t.

- Nagyon furcsának találnám, ha az a bizottság, amelynek egy filmet kell kiválasztania, véleményt nyilvánítana olyan alkotásról, amelyet még be sem mutattak. Az Oscar-bizottság soha nem nyilvánít véleményt még be nem mutatott filmekről.

- A bizottság láthatta már az önök filmjét?

- A film jelenleg az utómunkálati fázisban van, a bizottság tagjai egy olyan verzióját látták, amelynek még se hangja, se a zenéje, se effektjei nem voltak. Nagyon fura, amit hallottam, hogy gyűlöletet láttak benne. Ez számomra nagyon fura megjegyzés, hiszen ez a film a politikától távol maradva a hétköznapi emberek szempontjából beszél az '56-os forradalomról. A forradalom háttere előtt fiktív szereplőkkel játszódó fiktív sztori egy szerelem és a vízilabda olimpiai történetét mutatja meg. Ez nem a politikáról szól, inkább az a célunk, hogy a megbékülést, a büszkeséget sugározza a film. Meg szerettük volna mutatni, milyen tettekre voltak képesek a kor egyszerű emberei, hogy valamilyen módon igenis arathat győzelmet egy kisebb ország.

- Ha a filmet Oscar-díjra nem is jelölték, meghívást kapott a Fehér Házba, ahol október 29-én az amerikai elnök is megnézi. A szeptember 28-ára hirdetett kecskeméti bemutatót megtartják?

- A kecskeméti bemutatót elhalasztjuk, a film október 23-ára kerül a mozikba. Remélem, a magyar közönség reakciója igazolja majd, hogy szükség van a megbékélésre, és a múltunkkal kapcsolatos büszkeségre.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást