Sárospatak - nem lesz hol tárolni a könyveket?

Infostart
2006. február 23. 16:04
A jegyzékbe vett sárospataki könyvek közül 36-ot nem hoztak vissza Magyarországra. Több, a II. világháború után elszállított kötetet pedig jegyzékbe se vettek az orosz szakértők. A sárospataki könyvtár igazgatója nem érti miért.

A könyveknek még a katalógusuk is megvan a Sárospataki Református Kollégium könyvtárában. A kötetek júniusban kerülnek vissza eredeti helyükre, ahol a nyugat-európai és a tengerentúli kutatók is hozzáférhetnek majd - mondta az InfoRádióban a könyvtár megbízott igazgatója.

Kiss Endre József azt mondta: a magyar és az orosz szakemberek közösen állítottak össze egy jegyzéket az elszállított kötetekről, de már ez a jegyzék is hiányos volt, 46 könyv nem került bele. Most azonban még azok a kötetek sem tértek vissza maradéktalanul, amelyeket tartalmaz a jegyzék.

Az igazgató azt is elmondta: bizonytalan a könyvtár működése. Az egyházi közgyűjtemények állami támogatása idén 40 százalékkal csökkent. Bár az egyházkerület ezt most még kompenzálta, ha a hiányt nem tudják tovább pótolni, azt sem elképzelhetetlen, hogy be kell zárni a könyvtárat.

A minisztérium szerint még tíz könyvről tárgyalnak

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma politikai államtitkára arról tájékoztatta az InfoRádiót, hogy további 10 sárospataki kötet hazaszállításáról tárgyalnak az orosz féllel.

Vass Lajos elmondta azt is: a sárospataki könyvtár jelentős állami támogatást kap azért, hogy megfelelő állapotban fogadja az Oroszországból hazatérő könyveket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vass Lajos, az NKÖM politikai államtitkára
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást