Azok a katonai képességek, amelyeket a NATO egy nagy konfliktusban be tud vetni, messze túlszárnyalják Moszkva erejét. Az orosz haderő nem rendelkezik F-35-ös vadászgépekkel, illetve olyan nagy számú rombolóval és tengeralattjáróval, mint a NATO – mondta Alexus Grynkewich tábornok a Spiegel német hírmagazinnak adott, pénteken megjelent interjúban.
A főparancsnok szerint Oroszország biztosan nem fog nagyszabású, konvencionális háborút indítani Európa ellen, helyette kénytelen más eszközökhöz, például szabotázshoz folyamodni, „mert nincs más lehetősége”.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem akar közvetlen konfliktust. Ez szorosan összefügg a hagyományos elrettentéssel. Ezt kell fenntartanunk, a NATO haderejét modernizálni kell, sokat kell gyakorlatozni és bizonyítani a képességeinket – fejtette ki Grynkewich.
Arra a kérdésre, hogy lehet-e árnyékháborúnak nevezni az orosz műveleteket, a főparancsnok azt mondta: nevén kell nevezni a dolgokat.
„A szabotázs, a gyújtogatás vagy a terrortámadás konkrét fogalmak, amelyekre világos válaszok adhatók. A hibrid háború elnevezés számomra túl homályos” – mondta.
A felvetésre, hogy vajon már háborúban áll-e a NATO Oroszországgal, Alexus Grynkewich azt felelte, hogy ezzel kapcsolatban Vlagyimir Putyin veszélyes játékot űz. Arról akarja meggyőzni az európaiakat, hogy veszélyes dolog Ukrajnát támogatni, mert az háborúhoz vezethet Oroszországgal. Szerencsére eddig erre nem került sor – jegyezte meg.
A főparancsnok emlékeztetett arra, hogy a NATO védelmi szövetség, így Moszkvának nem kell aggódnia attól, hogy Kalinyingrádot az észak-atlanti szervezet elszigetelné vagy megtámadná. Ugyanakkor rámutatott, hogy Oroszország az ukrajnai háború miatt meggyengült a Lengyelország és Litvánia között elhelyezkedő exklávéjában, miközben a NATO erősebbé vált a Baltikumban.
Katonailag kedvezőtlen a helyzet abban a térségben Oroszország számára. Rutinjellegűek a hadgyakorlatok a NATO keleti felén, és nagy figyelmet fordítanak arra, hogy ezeket ne lehessen agresszív lépésekként értékelni – mondta.