A washingtoni tájékoztatás szerint a két ország megállapodott egy amerikai-kínai párbeszéd elindításában is, amelynek keretében a mesterséges intelligencia fejlődésével, valamint annak lehetséges veszélyeivel és előnyeivel kapcsolatos kérdéseket vitatják meg.
A két fél már korábbi tárgyalásain is foglalkozott egy olyan értesítési mechanizmus kialakításával, amely lehetővé tenné, hogy tájékoztassák egymást az MI-vel összefüggő, nemzetbiztonsági szintet elérő incidensekről. Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter akkor az átláthatóság növelését nevezte fontosnak a világ két vezető MI-hatalma között.
A megállapodást azt követően jelentették be, hogy az utóbbi időben többen szorosabb egyeztetést sürgettek Washington és Peking között a mesterséges intelligencia gyors fejlődéséből eredő kockázatok miatt. António Guterres ENSZ-főtitkár korábban ugyancsak párbeszédre szólította fel az Egyesült Államokat és Kínát a technológia jövőjéről.