Érdekes kifogást talált egy gyorshajtáson kapott sofőr az Egyesült Államokban. A Colorado államban elcsípett pilóta 105 km/h-val haladt a Teslájával ott, ahol valójában csak 72-vel lehetne – írja a totalcar.hu.
Csakhogy nem egy szokványos gyorshajtásról van szó, ugyanis a sofőr azzal védekezett, hogy valójában nem ő volt az, aki túl gyorsan ment, hanem az épp önvezető módban használt Tesla.
A beszélgetést rögzítette a rendőr testkamerája, az egyenruhás azonnal elhárította a gyenge próbálkozást. Elmagyarázta az illetőnek, hogy amikor valaki a vezetőülésben ül, felelősséggel tartozik a járműért, függetlenül attól, hogy éppen az Autopilot kezeli-e a kormányzást, a gázt és a féket.
Bár a dolog egyértelműnek tűnik, valójában ennél valamivel árnyaltabb a szituáció – jegyzi meg a szaklap. A Teslát évek óta bírálják azért, mert sokak szerint megtévesztik az embereket az autók önvezetésének valódi képességeivel kapcsolatban. Utóbbira a legjobb és legegyszerűbb példa, hogy az Autopilot, illetve a Full Self-Driving elnevezés azt sugallja, hogy az autó képes teljesen önállóan közlekedni.
A két rendszer ugyanis valójában csak kettes szintű önvezetésre képes, azaz így is folyamatosan szükség van hozzá a sofőr figyelmére. Egy jogosítvánnyal rendelkező sofőrnek mindig készen kell állnia arra, hogy szükség esetén beavatkozzon, ha a vezetéstámogató rendszer épp valamit elhibázna.
A gyorshajtó férfi tovább erősködött, és ragaszkodott hozzá, hogy nem ő vezetett, azonban a helyzet a szakértő szerint teljesen egyértelmű: ha aktív volt az Autopilot, ha nem, kettes szintű önvezetésnél minden tekintetben a sofőr a felelős, az autó semmiképp.