Nyitókép: Anadolu

Hajtóvadászat a kisbuszos, késes iszlamista merénylő után Berlinben – fotó, videók

Infostart / MTI
2026. július 26. 08:36
Berlinben legkevesebb egy ember meghalt, amikor a Pride-ot ünneplő tömegbe hajtott egy merénylő egy kisbusszal, majd kiszállva késelésekbe kezdett, majd elmenekült. A rendőrség közzétette az Abdul B. néven azonosított gyanúsított fényképét, és a nyilvánosság segítségét kéri a kézre kerítéséhez.

A támadó egy fehér kisbusszal hajtott a tömegbe a Tiergarten nevű parkban, többeket elgázolt, egy nő a helyszínen életét vesztette. A tizenhat sérült közül három állapota életveszélyes, nyolcé pedig súlyos. A Christopher Street Day rendezvényt 22 órakor megszakították.

A hatóságok szerint a merénylő járműve egy fának hajtott. A sofőr elhagyta a támadás helyszínét, jelenleg feltehetően a német főváros egy másik negyedében lehet.

A Bild cikkében látható a tettes fotója, itt pedig egy helyszíni tudósítás látható.

Azt is vizsgálják, hogy a gázolás után volt-e a támadásnak egy második szakasza, amelyben a sofőr a járművet elhagyva késsel sebesített meg embereket. Szemtanúk szerint többeket megkéseltek, néhányan azt mondták, egy bozótvágó késsel felfegyverzett, fekete ruhás férfit láttak a tömegben. Ellentmondásosak a beszámolók arra vonatkozóan, hogy egy vagy több támadó volt. „Szemtanúk számoltak be nekünk, hogy sokfelé emberek fekszenek szúrt sebekkel” – közölte Florian Nath rendőrségi szóvivő.

Egy 21 éves, iszlamista körökből ismert férfit köröz a német rendőrség a berlini Pride-felvonuláson szombat este elkövetett gázolásos támadás miatt. A dpa német hírügynökség úgy értesült, hogy a gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből, és a családja Berlinben él.

A német fővárosban szombaton százezrek ünnepeltek az LMBTQ-közösség felvonulásán a demokrácia, a tolerancia és a sokszínűség jegyében. A rendezvényt több mint 2200 rendőr biztosította, köztük több fegyveres és civil ruhás ügynök.

Kai Wegner berlini polgármester a szabad és a világra nyitott német társadalom elleni támadásnak nevezte az esetet. Alexander Dobrindt német szövetségi belügyminiszter szövetségi támogatást ajánlott fel a tartományi hatóságoknak.