Lori Blong polgármester a helyi idő szerint pénteken délelőtt lezajlott súlyos bűncselekménnyel kapcsolatban arról számolt be, hogy a halálos áldozat mellett tízen sebesültek meg.
A helyi kórház közleménye szerint 9 embert ápolnak az intézményben, közülük négyen szorultak műtétre.
A rendőrség azt közölte, hogy helyi idő szerint reggel 8 órakor érkezett bejelentés a lövöldözésről, ezt követően a tettes egy épületben barikádozta el magát, amelyet a rendőri egységek körbevettek. A patthelyzet mintegy két órát követően ért véget, a hatóságok pedig közölték, hogy az elkövető meghalt.
További részletek és körülmények, valamint az indíték egyelőre nem derült ki, ahogy az áldozatok és a támadó személyazonosságát sem hozták nyilvánosságra.
Szemtanúk beszámolója szerint több tucat lövés dördült el az incidens során.
Midland város Texas nyugati részén fekszik, 140 ezer lakosú megyeközpont. A város 2019-ben súlyos halálos lövöldözés helyszíne volt, amikor egy elbocsátott olajipari dolgozó autójából véletlenszerűen nyitott tüzet az utcán tartózkodókra és hét ember megölt, több mint húszat pedig megsebesített.