A jelenlegi miniszterelnök, Albin Kurti vezette Önrendelkezés a voksok 42,92 százalékát szerezte meg, ami ugyan elegendőnek bizonyult az első helyhez, de elmaradt a korábbi választásokon elért eredményétől, 2025 decemberében például 51 százalékot ért el a párt. A mostani eredmény nem lesz elég ahhoz, hogy az Önrendelkezés önállóan alakítson kormányt.
A várakozások szerint a következő hetekben kemény koalíciós tárgyalásokra lehet számítani.
Albin Kurti a pristinai főtéren összegyűlt támogatóinak éjszaka azt mondta, hogy pártja 2021 óta immár negyedszer nyert választást. Hangsúlyozta: az eredmény azt bizonyítja, hogy a következő évek is az Önrendelkezés kormányzásáról szólnak majd.
A második helyen a korábban Hashim Thaci volt államfő vezette Koszovói Demokrata Párt (PDK) végzett a szavazatok 21,06 százalékával, míg a harmadik a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) lett 17,61 százalékkal. A negyedik helyet Ramush Haradinaj volt kormányfő Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) nevű pártja szerezte meg 7,18 százalékkal. A többi albán párt nem jutott be a törvényhozásba.
A nemzeti kisebbségeknek húsz garantált hely jut a parlamentben, tíz a szerb kisebbségnek, tíz pedig a többi nemzeti közösségnek. A szerbeknek fenntartott helyek mindegyikét a Belgrád által támogatott Szerb Lista szerezte meg.
A választási részvétel a hivatalos adatok szerint alacsonyabb volt a korábbi parlamenti választásokhoz képest, az előzetes eredmények szerint a választásra jogosultak 36,81 százaléka járult az urnák elé.
A választási bizottság várhatóan csütörtökig közli a végleges eredményeket.
Az utóbbi 16 hónapban három parlamenti választást tartottak Koszovóban.
A 2025. februári választáson az Önrendelkezés szerezte meg a legtöbb voksot, de a kormányalakítási kísérletek rendre kudarcot vallottak, ami hónapokra politikai patthelyzetet teremtett az országban. A tavaly decemberi előre hozott választástól a válság megoldását remélték, Albin Kurtit idén februárban választották meg miniszterelnöknek, ám miután a parlamentnek májusban nem sikerült megválasztania az új köztársasági elnököt, ismét előre hozott választást írtak ki.