Nyitókép: Kevin Frayer

Áttörés Tajvannal? A kínai államfő fogadta a tajpeji ellenzék vezetőjét

Infostart / MTI
2026. április 10. 13:33
Tíz év után ismét magas szintű találkozót tartott a Kínai Kommunista Párt és a tajvani Kínai Nemzeti Párt (Kuomintang, KMT). Hszi Csin-ping kínai államfő pénteken Pekingben, a Nagy Népi Csarnokban fogadta a Cseng Li-vun vezette delegációt.

Hszi Csin-ping hangsúlyozta, hogy a találkozó fontos a kétoldalú kapcsolatok és a Tajvani-szoros két oldalán élők közötti viszony alakulása szempontjából.

Hozzátette: „a szoros két oldalán élők egy nemzethez tartoznak, és a békés fejlődés, valamint az együttműködés erősítése mindkét fél érdeke.”

A kínai elnök kijelentette, hogy Peking tovább erősítené a párbeszédet és az együttműködést a tajvani politikai és társadalmi szereplőkkel, valamint bővítené a gazdasági és kulturális kapcsolatokat.

Hszi Csin-ping a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére vonatkozó elképzeléseit négy pontban foglalta össze, kiemelve a kölcsönös bizalom erősítését, a békés fejlődést, valamint a kapcsolatok és a gazdasági együttműködés bővítését.

Hszi Csin-ping hangsúlyozta, hogy a kapcsolatok alapja az "egy Kína" elv

elfogadásán alapuló, 1992-ben létrejött konszenzus, hozzátéve, hogy a Tajvani-szoros mindkét oldala egyetlen Kínához tartozik, és elutasít minden, Tajvan függetlenségét célzó törekvést, amely „veszélyezteti” a térség békéjét.

Cseng Li-vun kijelentette, hogy a Kuomintang továbbra is az 1992-es konszenzus mentén képzeli el a kapcsolatok fejlesztését, és támogatja az együttműködés erősítését, valamint a kétoldalú kapcsolatok békés fejlődését.

Kína továbbra is saját területének tekinti Tajvant, és nem tart fenn hivatalos kapcsolatot a jelenlegi tajvani vezetéssel.

A nyitóképen Cseng Li-vun tajvani ellenzéki vezető Pekingben egy sajtótájékoztató után.