Nyitókép: Michael Kappeler/picture alliance via Getty Images

A talpra állás reményében választ új jövőt a bajban lévő FDP

Infostart
2026. április 8. 13:58
Súlyos válsággal küzd Németország egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező pártja, a Német Szabaddemokrata Párt (FDP). A tavaly februári parlamenti választások eredményeként nem jutott be a Bundestagba, idén márciusban pedig csúfos szereplése nyomán két nyugati tartományi parlamentnek volt kénytelen búcsút mondani. Az elnökválasztás előtt a generációk harcának lehetünk szemtanúi.

Az elmúlt évtizedekben a liberális pártot olyan neves politikusok fémjelezték, mint Hans-Dietrich Genscher, Otto Graf Lambsdorf vagy épp Guido Westerwelle. Hosszú éveken keresztül kormánykoalíciós partner volt, többnyire a CDU/CSU, de a szociáldemokrata SPD oldalán is.

Christian Lindner 2021 és 2024 között az Olaf Scholz akkori kancellár „hármas” – az SPD-ből a Zöldek Pártjából és az FDP-ből álló – kormány pénzügyminisztere volt.

Végül azonban a koalíciót Lindner robbantotta fel, és ennek nyomán került sor 2025 februárjában a liberálisok mélyrepülését megpecsételő országos választásokra.

Lindner pedig lemondott, több évtizedes politikai tevékenységét az üzleti életre cserélte fel. Utódként Christian Dürr vette át az elnöki tisztséget, az FDP márciusi baden-württembergi, majd rajna-pfalzi tartományi kudarca nyomán azonban a napokban ő is bejelentette lemondását.

Az elmúlt napok kisebb politikai szenzációját jelentette, hogy a párt egyik „nagy öregje”, a 74 esztendős Wolfgang Kubicki jelentkezett „megmentőként”. A pártba egészen fiatalon belépett politikus sajátos nyilatkozattal köszönt be.

„Elismerem, hogy nem én vagyok a jövő embere, de biztos szeretnék lenni abban, hogy a pártnak egyáltalán van jövője”

– fogalmazott Kubicki. „Ötvenhat évnyi tagság után nem akarom látni pártom csődjét” – jelentette ki, hozzátéve, hogy az életkor nem akadálya a sikernek.

Rögtön támogatója is akadt, az elnöki tisztségről lemondott Dürr személyében. „Nincs kétségem afelől, hogy a párt a vezetésével ismét sikeres lesz” – idézte a ZDF a politikust.

Az FDP májusi pártkonferenciáján dönt az elnök személyéről. Kubicki megválasztása azonban egyelőre nem zökkenőmentes, mégpedig épp életkora miatt. Ezt jelezte a párt védelempolitikai felelőse, egyben európai parlamenti képviselője, Marie-Agnes Strack Zimmermann, aki a párt észak-rajna-vesztfáliai tartományi vezetője, Henning Höne mellett tette le a garast.

„A verseny soha nem árthat az FDP-nek. A pártot azonban új generációnak kell vezetnie, nem a régi harci lovaknak”

– üzente Strack-Zimmermann Kubickinek. Wolfgang Kubicki 74, míg egyetlen kihívója, Höne 39 éves,

A verseny még nem lefutott, különös tekintettel arra, hogy ősszel további három tartományban tartanak helyi parlamenti választásokat. Elemzők szerint nem kizárt, hogy Kubicki esetleges megválasztása végül a párt végső politikai búcsújához vezet.

(A nyitóképen: Christian Dürr, az FDP akkori szövetségi elnöke az FDP szövetségi központjában a Rajna-vidék-Pfalz tartományi választások után, 2026. március 23-án.)