Nyitókép: Getty Images / Digital Vision.

Mit nekik a piros jelzés? Botrány a kerékpárversenyen

Infostart
2026. április 6. 15:28
Többek között a győztes Tadej Pogacart és az olimpiai bajnok Remco Evenepoelt is vizsgálják azok után, hogy a vasárnapi flandriai egynapos országúti kerékpárversenyen egy vasúti átjáróban a gyanú szerint több kerekes a piros jelzés ellenére nem állt meg.

Sajtóhírek alapján a helyi ügyészség nyomozást indított az eset után, amely a 278 kilométeres verseny 65. kilométerénél, Wichelenben történt. A vonat áthaladása kettészakította a mezőnyt, a szökevénycsoport előnye pedig három és félről öt perc fölé nőtt.

A szlovén Pogacar és a belga Evenepoel mellett mások is gyanúsítottak. Ha bebizonyosodik, hogy valóban szabályt sértettek, legalább nyolc napra bevonhatják a jogosítványukat, valamint 400 és 5000 euró közötti bírsággal is számolniuk kell, valamint személyesen meg kell jelenniük a bíróságon.

A nemzetközi szövetség szabályzata szerint tilos jelzésnél a kerékpárosoknak meg kell állniuk a vasúti átjárókban.

A belga vasúti társaság csalódottságát fejezte ki a sportolók viselkedése miatt.

„A szabály világos: pirosnál meg kell állni. Ez egy versenykerékpárosra is érvényes” – mondta Frédéric Petit szóvivő. „Másfél millió flamand tekintette meg a versenyt. Nyilvánvalóan nagyon rossz példa, amikor a kerékpárosok figyelmen kívül hagyják az ilyen jelzéseket, különösen mivel számos figyelemfelkeltő kampányt folytatunk a vasúti átjárók biztonságával kapcsolatban.”