Nyitókép: M-Production/Getty Images

Egy nyugdíjas amerikai tiszt szerint ufók kapcsolták ki az atomrobbanófejeket egy bázison

Infostart
2026. március 19. 04:20
A 85 éves férfi részletes beszámolót adott a hatvan éve történt montanai esetről.

Egy nyugalmazott amerikai légierős tiszt azt állítja, hogy 1967-ben ismeretlen repülő objektumok jelentek meg a montanai Malmstrom légibázis felett, majd rövid időn belül működésképtelenné tettek tíz, nukleáris robbanófejjel felszerelt interkontinentális ballisztikus rakétát, ami szerinte máig megmagyarázhatatlan módon történt – írja a liner.hu a The New York Post alapján.

A ma 85 éves Robert Salas azt állítja, a hidegháború idején az ő feladata volt a rakéták indítása és felügyelete arra az esetre, ha erre parancsot kapnak.

Elmondása szerint 1967. március 24-én este tíz óra körül szolgálatban volt föld alatti irányítóállásán partnerével, amikor a felszíni őrség pánikba esve jelentette, hogy ismeretlen objektumokat látnak a létesítmény felett.

„A főőrség letelefonált, és azt mondta, Uram, furcsa fényeket látunk az égen, közvetlenül felettünk repülnek”

– idézte fel Salas, aki kezdetben tréfának gondolta a bejelentést. A beszámoló szerint az őrök kizárták, hogy szovjet repülőgépeket láttak volna, mivel az objektumok szokatlan manővereket hajtottak végre, majd hirtelen megálltak a föld alatti rakétasilók felett, miközben lüktető vöröses fényt bocsátottak ki.

Salas ezután felébresztette pihenő társát, amikor váratlanul riasztó hangjelzés szólalt meg a vezérlőpulton, ami arra utalt, hogy rendellenesség történt a rakétáknál.

„Ránéztünk a panelre, és az egyik jelzés zöldről pirosra váltott. Nem volt indítási képesség” – mondta. Hozzátette, rövid időn belül mind a 10 rakéta leállt. „Aztán nagyon gyorsan, bing bing bing bing, mind a tíz leállt. Mind piros lett.”

A tisztek azonnal ellenőrzési protokollba kezdtek, miközben arról is értesültek, hogy több kilométerrel távolabb két másik indítóállásnál is azt jelzik a rendszerek, hogy valaki vagy valami behatolhatott a körbekerített területre. Salas őröket küldött a silókhoz, akik elmondása szerint már mintegy másfél kilométer távolságból látták a levegőben lebegő fényeket, ugyanakkor annyira megrémültek, hogy nem mertek tovább közelíteni. „Halálra voltak rémülve. Nem akartak közelebb menni. Annyira féltek ezektől a dolgoktól” – fogalmazott.

A későbbi vizsgálat nem talált magyarázatot arra, mi okozta a rakéták egyidejű leállását. Állítása szerint a rendszereket többszörösen árnyékolt kábelezéssel látták el az elektromágneses zavarok ellen. „Fogalmuk sem volt, hogyan lehetett ezt a jelet bejuttatni mindegyik rakétába” – mondta, hozzátéve, hogy a technikai megoldások elvileg kizárták a külső zavarás lehetőségét.

Salas meggyőződése, hogy intelligens, nem emberi civilizációk avatkoztak közbe a nukleáris konfliktus megelőzése érdekében.

A volt tiszt szerint az eset után őt és parancsnokát titoktartási nyilatkozat aláírására kötelezték, és figyelmeztették őket, hogy börtönbüntetésre számíthatnak, ha beszélnek a történtekről.

Salas végül évtizedekkel később döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza az ügyet, miután egy UFO-król szóló könyvben hasonló esetről olvasott, és arra a következtetésre jutott, hogy az információk már nem számítanak teljesen titkosnak.

(Nyitóképünk illusztráció)