Az FBI-hoz már 1996-ban eljutott, hogy Maria Farmer, aki festőként dolgozott Jeffrey Epsteinnek, arról számolt be a rendőrségnek, hogy a milliárdos „ellopta” a húgairól – köztük a 12 éves Annie Farmerről – készült meztelen fényképeket – írja a The Guardian cikke nyomán az Index.
A rendőrségi jelentés szerint a képek művészi céllal készültek, ugyanis Mariát modellként segítették kistestvérei a munkájában, hogy az ábrázolásai pontosabbak legyenek. Azonban Jeffrey Epstein elvette a fotókat és a negatívokat, és feltételezhetően értékesítette azokat.
A nő azt is állította, hogy Jeffrey Epstein újabb képeket kért a lányokról, ezúttal egy medencében, és megfenyegette őt, hogy felgyújtja a házukat, ha bárkinek beszél a történtekről.
Nem tisztázott, hogy az FBI tett-e bármit Farmer bejelentésének, és a hozzájuk eljutott rendőrségi jelentés nyomán. Az viszont egyértelmű, hogy Epstein éveken keresztül folytatta a kiskorú lányok szexuális bántalmazását, és csak a 2000-es évek közepén indult ellene komolyabb büntetőeljárás. Az ügyet az FBI nem kommentálta, és egy belső vizsgálatban sincs szó Maria Farmer feljelentéséről.
A nő ügyvédje szerint a Szövetségi Nyomozóiroda jelentésének nyilvánosságra kerülése egyszerre jelent elégtételt és tragédiát. Mint mondta, ha a hatóság már 1996-ban kivizsgálta volna a dolgot, akár több mint ezer áldozat szenvedése és évtizedes traumája elkerülhető lett volna. Maria Farmer úgy nyilatkozott, egyszerre érez örömet és mélységes fájdalmat mindazok miatt, akiket az állami mulasztás cserben hagyott.
Annie Farmer a Ghislaine Maxwell elleni 2021-es perben részletesen beszámolt arról, hogyan vált 16 évesen Epstein és Maxwell áldozatává.
Elmondása szerint nővére, Maria munkáján keresztül került kapcsolatba Jeffrey Epsteinnel, aki kezdetben barátságos, segítőkész embernek mutatkozott. A bizalom lassan épült ki, majd fokozatosan vált egyértelművé a szexuális kizsákmányolás, amelyben Maxwell aktív szerepet játszott.
Annie Farmer tanúvallomása megrázó részletekkel írta le az Új Mexikó-i birtokon történteket, ahol Maxwell először lábmasszázsra tanította, majd meztelen „masszázsban" részesítette az akkor még kiskorú lányt. A fiatal lány elmondása szerint végig rendkívül kényelmetlenül érezte magát, és menekülni szeretett volna a helyzetből. Másnap Epstein megpróbált vele intim kapcsolatot létesíteni, amit csak ürüggyel tudott elkerülni. A vádak szerint a bántalmazásokat Jeffrey Epstein még éveken át folytatta.
A dokumentumok nyilvánosságra kerülése után Annie Farmer hangsúlyozta, hogy különösen fájdalmas látni leírva, feketén-fehéren: a hatóságok már 1996-ban tudtak a veszélyről. Szerinte jogos a kérdés, hogy az FBI miért nem vette komolyan a bejelentést, illetve hogy Jeffrey Epstein kapcsolatai szerepet játszottak-e a tétlenségben. A túlélők nagyobb átláthatóságot és elszámoltathatóságot követelnek, abban a reményben, hogy hasonló mulasztások a jövőben nem ismétlődhetnek meg.