Ukrajna továbbítja információit - videófelvételeket és más dokumentumokat - ezekről a külföldi foglyokról azoknak az országoknak, amelyeknek állampolgárait Oroszország a legaktívabban toborozza fegyveres erőibe. „Azt hiszem, ezeket az információkat később nyilvánossá fogjuk tenni” – tette hozzá Bohdan Ohrimenko.
Ohrimenko elmondta, hogy
adataik szerint a háborúban Oroszország oldalán több mint 18 ezer külföldi állampolgár harcol 128 országból, és legalább 3388 azok száma, aki életüket vesztették a harcokban.
„Csak a külföldi zsoldosok száma, vagyis azoké, akiket az Oroszországi Föderáció Ukrajna elleni háborújában alkalmaz, meghaladhatja egyes európai országok fegyveres erőinek létszámát. Ez jelentős erőforrás” – jegyezte meg.
Az Ukrinform emlékeztetett arra, hogy a koordinációs törzs november közepén nyilvánosságra hozta: 2014 óta addig az időpontig Oroszország a megszállt ukrajnai területekről már 46 327 ukránt kényszerített be hadseregébe.
Sztepan Barna, az ukrán 10. különleges hegyi-rohamdandár egyik alegységének parancsnoka a Kijev24 tévécsatorna műsorában azt mondta: az orosz erők „egyszer használatos katonákként” alkalmazzák a megszállt területekről származókat az ukrán csapatok hadállásainak feltérképezésére. „A orosz rádióadásokban nevezik így őket: egyszer használatosaknak. Sajnos ilyen esetek előfordulnak, a háború meglehetősen kegyetlen jelleget öltött” – tette hozzá. Szavai szerint most minden frontszakaszon nehéz a helyzet, különösen ott, ahol az ellenség megpróbálja politikai céljaira felhasználni a háborút.
Az ukrán keleti műveleti parancsnokság a Facebookon arról tájékoztatott: az orosz megszállók újabb kísérletet tettek arra, hogy a Donyeck megyei Pokrovszkban zászlót tűzzenek ki, és ezáltal elhitessék a közvéleménnyel, hogy elfoglalták a várost. „Pokrovszkban folytatódnak a rohamtevékenységek, valamint az ellenség felszámolása a beépített városi területen. A megszállók a sűrű ködöt kihasználva újabb zászlókitűzési kísérletet tettek a város egyik kerületében, hogy a propagandisták ezt bizonyítékként használhassák Pokrovszk teljes bevételére. Ezt követően sietve elmenekültek” – írta a parancsnokság közleményében.