Júliusban egy 17 éves ukrán fiú 800 kilométert utazott azért, hogy felszedjen egy mobiltelefont és egy pokolgépet. Az interneten kapott megbízás értelmében ezekkel kellett volna felrobbantania az ukrán hadkiegészítő parancsnokság egyik autóját. A támadás végrehajtásáért 2000 dollárnak (kb. 660 ezer forintnak) megfelelő fizetséget ígértek.
„Az volt az utasítás, hogy helyezzem el a bombát, majd kapcsoljam be a mobilt, amivel majd a megbízó távolról felrobbantja a szerkezetet. Amikor bekapcsoltam a telefont, biztos voltam benne, hogy én is meg fogok halni a robbanásban” – idézett a BBC a Vlad-nak nevezett elkövető vallomásából. De a detonáció elmaradt, mert az ukrán titkosszolgálat akkor már egy ideje figyelte a tizenévest. Nem sokkal a pokolgép elhelyezése után le is tartoztatták. Most a nyugat-ukrajnai Rivne városában vár arra, hogy ítélkezzenek felette.
Terrorizmussal vádolják, amiért akár 12 év börtönt is kaphat.
Azt mondta: tisztában volt azzal, hogy embereket fog megölni. De azzal mentegetőzött, hogy a toborzótiszteket mindenki utálja Ukrajnában. Azt is elmesélte, miként keveredett ebbe a helyzetbe. Két Telegram-csatornán adott fel hirdetést, amikben jól fizető munkát keresett. Még fél óra sem telt el, máris válaszolt neki egy Roman nevet használó fickó, aki sok pénzt ígért, ha végrehajt bizonyos, egyre nehezedő feladatokat.
Először egy kézigránátot kellett elhoznia egy megadott helyről, de amikor odament, nem talált semmit. A kudarc ellenére kapott 30 dollárt (nagyjából 10 ezer forintot). Aztán pár napra rá Roman már azt kérte, hogy gyújtson fel egy toborzóirodát és készítsen videót a tűzről. Amennyiben elküldi a felvételt, máris 1500 dollár (valamivel kevesebb mint félmillió forint) üti a markát. De a végén csupán 100 dollárnak megfelelő kriptovalutát (33 ezer forintot) fizetett neki Roman. Az oroszul beszélő férfi ugyanakkor azzal kecsegtette, hogy a többit a bombamerénylet után küldi el.
A BBC újságírója is kipróbálta, hogyan működik az internetes terroristatoborzó.
Egy eldobható mobillal, álnevet használva több Telegram- és Tik-Tok csatornán jelezte hajlandóságát a veszélyes feladatokra. Meglepően gyorsan kapott válaszokat, méghozzá teljes árlistával együtt. Postahivatal felgyújtásáért 1500 dollár, egy ügyészi iroda lángra lobbantásáért 2000 dollár a fizetség. Bankfiók elleni támadás 3000 dollárt, míg a legtöbbet, 4000 dollárt, az ukrán titkosszolgálat kirendeltségeinek lerombolásáért lehet kapni.
Az ukrán elhárítás szerint az ilyen feladatokra jelentkező fiatalokat csak a pénz mozgatja, és egyáltalán nem tartják magukat oroszbarátnak.
Eddig több mint 800 ukrán tinédzserről derítették ki, hogy az oroszok szolgálatába szegődött.
Közülük 240 még gyerek, a legfiatalabb 11 éves. Ám egy netes biztonsággal foglalkozó szakértő azt nyilatkozta, hogy a célcsoport életkora egyre alacsonyabb. Anasztázia Apetyik azt állította: az orosz szolgálatok már 9-10 éves gyerekeket próbálnak rávenni arra, hogy terrortámadásokat hajtsanak végre, vagy kémkedjenek a saját hazájuk ellen. Azt használják ki, hogy a gyerekek igazából nincsenek tudatában a tetteik várható következményeivel. Ellenben úgy gondolják, hogyha pénzt keresnek, azzal máris közelebb kerülnek a felnőttek áhított világához.
De sokan közülük a legnagyobb árat fizetik a tévedésükért. Az idén márciusban egy 17 éves fiú meghalt, 15 éves társa pedig súlyosan megsebesült, amikor idő előtt robbant fel az általuk elhelyezett pokolgép. Mint kiderült, a felbujtók többnyire így tüntetnek el minden nyomot, ami elárulhatná őket.
Habozás nélkül megölik ezeket az általuk verbuvált tinédzsereket, hiszen ha a gyerekek lebuknak, a hatóságok hamar kiszedik belőlük, hogyan, kitől kapták a megbízást a terrorakcióra.
Kijevben egyértelműen az orosz titkosszolgálatokat gyanítják a tinédzserek beszervezése mögött, ám ezt Moszkvában határozottan tagadják. Sőt, a londoni orosz nagykövetség azt közölte a BBC-vel: az ukránok azok, akik gyerekeket próbálnak rávenni arra, hogy Oroszországban hajtsanak végre szabotázsakciókat. Ám a brit médiacég erre semmiféle bizonyítékot nem talált eddig. Az viszont
tény, hogy orosz ügynökök számos brit fiatalt is rávettek merényletek elkövetésére.
Közülük hatot már börtönbüntetésre ítéltek, amiért Moszkva parancsára megpróbáltak felgyújtani egy londoni raktárépületet, ahol Ukrajnának szánt küldeményeket tároltak.
Közben Kijevben bejelentették, hogy több száz tinédzser ellen folyik eljárás. Azzal gyanúsítják őket: pénzért vállalták, hogy robbantsanak, vagy gyújtogassanak. Nekik üzente a büntetésére váró Vlad: „Ne csináljátok, mert nem éri meg. Vagy átvernek az oroszok és börtönbe kerültök, vagy a bombát veletek együtt fogják felrobbantani.”