A hangzatos, Viharlovas nevű lengyel tengeri drón többféle feladatra is alkalmas – jelentette be a fejlesztő WB Group. A meglehetősen méretes hajó 8,5 méter hosszú, 3 méter széles és vízkiszorítása meghaladja a három tonnát. Egy robbanómotor által működtetett vízsugárhajtómű mozgatja, méghozzá elég fürgén ahhoz, hogy könnyedén utolérjen bármilyen felszíni vízi járművet. A tervezők azért választották a jetskiből ismert meghajtást, mert az biztonságosan működhet zsúfolt kikötőkben, vízben úszó törmelék között, vagy akkor, ha a közelben búvárok merülnek.
A robothajó létezéséről először szeptemberben számolt be a WB Group Európa, de talán a világ egyik legnagyobb hadiipari kiállításán, a lengyelországi Kielcében megrendezett, MSPO 2025-ön. Most a cég azt közölte, hogy sikeresen zárult a nyílt vízi próbák első szakasza, amelyekben a jármű működését és irányíthatóságát vizsgálták. A hamarosan kezdődő következő fordulóban pedig már viharos tengeren akarják próbára tenni az új járművet. A hajó egyébként nemcsak távirányítással, hanem személyzettel is üzemelhet, ha a helyzet úgy kívánja. Például nagy forgalmú tengeri útvonalakon, vagy olyankor, amikor tartani lehet az ellenség fokozott elektronikai zavarásától.
#StormRider to bezzałogowa nawodna jednostka rozpoznawczo-uderzeniowa, zaprojektowana do zadań w środowisku morskim i przybrzeżnym Platforma zaprojektowana przez konsorcjum spółek #RADMOR i #AREX wchodzących w skład @WBGroup_PL, może być wykorzystywana do ochrony red, portów,… pic.twitter.com/RaaV1TytIB
— WB GROUP (@WBGroup_PL) August 29, 2025
Persze az alaphelyzet mégiscsak az, amikor távolról vezérlik a Viharlovast, amely felderítésre, tenger alatti vezetékek, fontos hajózási útvonalak, kikötők ellenőrzésére, védelmére használható. Mindezt az 500 kilométeres hatótávolsága teszi lehetővé, illetve az, hogy alkalmas a hálózat alapú hadviselésre és akár több más, hasonló robottal együtt, csapatban is képes tevékenykedni.
Ám nemcsak megfigyelheti az ellenséget, hanem ha kell, csapást is mérhet rá. Az ehhez szükséges fegyverzet a feladattól függően variálható. Lehet a fedélzetre szerelni egy 12,7 mm-es nehézgéppuskát a hozzá tartozó felderítő és célzóberendezéssel, illetve van mód legalább kétféle cirkálólőszer bevetésére is. Az egyik a X-Fronter, egy kicsi, egy kiló súlyú repülő robot, amely valós idejű videófelvételeket sugározhat repülés közben, majd a felderített célpontra zuhanva csapást mérhet rá.
Ez a drón is tud rajokban támadni.
Ennél jóval nagyobb a 4 kilogramm súlyú Warmate, amit szintén a WB Group egyik cége gyárt már 2016 óta. Ez a drón egyaránt használható felderítésre és csapásmérésre. Többféle változatban készül, a legújabb verzió hatótávolsága például már elérheti 240 kilométert. Összesen két órán keresztül cirkálhat a levegőben, miközben célokat keres magának és ha talál, akkor rázuhanva meg is semmisíti. A harci része 1,4 és 5 kilogramm között változtatható, ami lehet repeszromboló vagy páncéltörő robbanótöltet.
A Viharlovast egyébként igen fejlett elektronikai felderítő eszközökkel látták el, így érzékelheti a tenger felszínén és a víz alatt vagy akár a tengerfenéken történő változásokat. Az Army Recognition úgy értesült, hogy a lengyel haditengerészet Miecznik rombolóinak fegyverzetébe is integrálhatják a robotot, ezzel lehetővé téve, hogy a személyzet életét kímélve, távolról szerezzenek információkat az ellenségről vagy hajtsanak végre nagy pontosságú támadásokat.
A portál azt írja, hogy a flotta egyelőre még nem rendelte meg az új vízi drónt, de ez már csak azért is valószínű, mivel ezzel az eszközzel rendkívül korszerű, ugyanakkor teljesen hazai fejlesztésű fegyverhez juthatnának a lengyel tengerészek. Mindez pedig a NATO Balti-tengeri hadműveleti képességeit is teljesen új szintre emelheti.