Donald Trump a találkozót azzal kezdte, hogy megtiszteltetésnek tartja Zelenszkij jelenlétét. Mint mondta, az ukrán elnök egy „nagyon erős vezető”, aki „sok mindenen ment keresztül”. Az amerikai elnök hozzátette: megbeszélik a csütörtöki telefonbeszélgetését Putyinnal és a tervezett magyarországi csúcstalálkozójukat. „Azt hiszem, a dolgok elég jól haladnak” – folytatta, hozzátéve, hogy „meg akarjuk nézni, hogy sikerül-e ezt megvalósítani”, miután „bizonyos irányelveket megvitattak” az alaszkai találkozón – írja a BBC.
Az ukrán elnök gratulált vendéglátójának a múlt heti tűzszünet nyélbeütéséhez és a túszok elengedéséről kötött megállapodáshoz, és közölte, hogy eljött a lehetőség Trump elnök számára az orosz-ukrán konfliktus leállítására is. „Trump elnöknek nagy esélye van a háború befejezésére” – fogalmazott Zelenszkij.
Tomahawk rakéták
Zelenszkij közölte, hogy olyan javaslattal érkezett, amelynek értelmében Ukrajna drónokat szállítana az Egyesült Államoknak, Washington pedig hosszú hatótávolságú Tomahawk cirkáló robotrepülőgépeket Kijevnek.
Trump kijelentette, bízik abban, hogy Ukrajna „nagyon jó drónokat gyárt”. A Tomahawk rakéták szállítását illetően azt mondta, hogy tárgyalni fognak a kérdésről, és reményét fejezte ki, hogy a ezek nélkül is befejezhető a háború.
„Kötelességem arról is meggyőződni, hogy a mi országunknak is legyen megfelelő készlete, mert sosem tudni, mi történik háborúban és békében” – mondta. „Remélem, hogy véget tudunk vetni a háborúnak anélkül, hogy a Tomahawkokra gondolnánk”.
Trump méltatta Zelenszkijt a kitartásáért, és hozzátette: „mi is kitartottunk vele”.
Kérdésekre válaszolva Trump „nagyon jó vezetőnek” nevezte a csütörtökön bejelentett találkozó házigazdáját, Orbán Viktor miniszterelnököt. Azt mondta, hogy a magyar kormányfőt ő is kedveli és Vlagyimir Putyin is.
Magyarország „biztonságos ország, és a miniszterelnök nagyon jó munkát végzett az ország vezetésében, nincs olyan sok problémája, mint más országoknak” – hangoztatta Trump.
„Ezért döntöttünk úgy, hogy Orbán Viktorral leszünk, és ő nagyon jó házigazda lesz”
– tette hozzá.
Donald Trump azt mondta, várakozásai szerint a budapesti kétoldalú találkozó lesz, de „tartják a kapcsolatot” Zelenszkijjel is. Úgy fogalmazott, hogy „mindenki számára kényelmessé” igyekeznek tenni a tárgyalást.
Hozzátette: legutóbbi tárgyalásai Vlagyimir Putyinnal azt jelzik, hogy az orosz elnök szeretne véget vetni a háborúnak. Később megjegyezte azt is, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy Putyin még igyekszik időt nyerni.
„Lehet, hogy nyer egy kis időt, de azt hiszem, hogy meg akar egyezni”
– fogalmazott.
Kiemelte, hogy az orosz elnökkel frissen folytatott telefonbeszélgetéséről is tárgyal Zelenszkijjel.
Az ukrán elnök a sajtó előtt úgy nyilatkozott, hogy Putyin szerinte még "nem áll készen a békére", és azt kérte, hogy a béke-csúcstalálkozó kapcsán is gyakoroljanak nyomást az orosz államfőre.
Egyúttal leszögezte, hogy Ukrajna kész „bármilyen formátumban” asztalhoz ülni.
Egy kérdésre válaszolva Donald Trump ismét beszélt arról, hogy Magyarország nincs egyszerű helyzetben az energiaellátást, az orosz olaj vásárlását tekintve sem. Magyarország „egy sziget a szárazföld belsejében”, nincs tengere és kikötője sem. „Erről is beszéltem már Magyarország nagy vezetőjével, és megértem” a problémát – emelte ki Trump.
Ukrajna NATO-tagsága
Zelenszkijt megkérdezték, hogy fontolóra venné-e a NATO-csatlakozási kérelmének feladását a háború befejezése érdekében. Erre válaszul úgy fogalmazott, hogy a NATO-tagság nagyon fontos kérdés az ukránok számára, de erről az ukrán népnek, valamint Ukrajna szövetségeseinek kell döntenie. „Az ukrán támadás alatt álló emberek számára a legfontosabb, hogy biztonsági garanciákkal rendelkezzenek” – emelte ki, hozzátéve: kétoldalú biztonsági garanciákat akar Trumptól.
Donald Trump nem foglalt egyértelmű állást abban a kérdésben, hogy Ukrajnának fel kell-e adnia területeket a békemegállapodás részeként Oroszországgal – ezzel újabb példáját adta az ügyben mutatott ingadozó álláspontjainak – írja a CNN nyomán az Index. „A háború nagyon érdekes dolog. Sosem lehet tudni. A háborúval és békével kapcsolatban sosem lehet biztosat mondani” – fogalmazott.
Trump korábban eltérő véleményeket hangoztatott az ügyről. Az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal való augusztusi találkozója előtt például azt mondta, hogy „területcserékre” lesz szükség a háború lezárásához.
Később azonban megváltoztatta álláspontját, és úgy nyilatkozott: szerinte Ukrajna vissza tudja szerezni minden olyan területét, amelyet jelenleg Oroszország birtokol. A pénteki válasz arra utalhat, hogy az elnök kivár, és csak a tárgyalások alakulása után foglal ismét állást a kérdésben.
Trumpot arról is kérdezték, hogy a gázai tűzszüneti megállapodásból adódó lendületet fel lehet-e használni egy Oroszországgal és Ukrajnával kötendő megállapodáshoz. Az amerikai elnök szerint mindenképp, hiszen a közel-keleti megállapádás is „egy olyan erőfeszítés eredménye, amiről senki nem gondolta volna, hogy lehetséges”.
Visszakanyarodva a Tomahawk rakéták kérdésre Donald Trump azt mondta, hogy ilyen típusú fegyvereket adnak Ukrajnának, „sok rossz dolog történhet”. Azt is hozzátette, hogy az Egyesült Államoknak is szüksége van Tomahawkokra, és nem akarnak lemondani olyan dolgokraól, ami elengedhetetlen az ország védelméhez.
Oroszország „sárba ragadt”
Trumpot arról is kérdezték, hogy továbbra is „papírtigrisnek” tartja-e Oroszországot – azaz kevésbé fenyegetőnek, mint amilyennek látszik. Erre úgy válaszolt, hogy Putyinnak „egy hét alatt meg kellett volna nyernie a háborút”, ha az orosz tankok nem „akadnak el a sárban”. „A háború a szerencsén is múlik” – fogalmazott.
Miután egy sor napi, amerikai belpolitikai témára is áttértek, végül Trump elnök jelezte, hogy a rögtönzött sajtótájékoztatónak vége és most már kezdődik a kétoldalú egyeztetés az ukrán és az amerikai küldöttség között – a fehér abrosz mellett.