Nyitókép: Wpadington/Getty Images

Itt a megoldás? – szakértők utánajártak, hogyan lehetne hatékonyan megelőzni a rolleres baleseteket

Infostart
2025. október 11. 09:45
Több mint tízezer rolleres balesetet vizsgáltak meg Németországban, és egy kiugró okra lettek figyelmesek.

Egyre több súlyos, akár halálos kimenetelű balesetről lehet hallani, amiben elektromos rollerrel közlekedők az érintettek. Az aggasztó tendencia miatt a Björn Steiger Alapítvány kutatói több mint tízezer közlekedési balesetet vizsgáltak meg Németországban, és arra jutottak, hogy nagyobb kerekekkel a legtöbb sérülés megelőzhető lenne – írja a tanulmányt megjelentető Der Spiegel cikke alapján a hvg.hu.

A feltárt esetek felében nem volt más érintett, vagyis az e-rolleresek saját hibájukból szenvedtek valamilyen közlekedési balesetet. Sokszor előfordult, hogy alkoholfogyasztás állt a háttérben, illetve gyakran történt olyan is, hogy a vezető elvesztette az uralmát a jármű fölött. A legtöbb esetben fejsérülések és fogtörések történtek.

A tanulmány szerint tavaly csaknem 12 ezer rolleres baleset történt Németországban, ami több mint 25 százalékos emelkedés az előző évhez képest. Ezekben a balesetekben 27-en haltak meg a 2024-es adatok szerint.

Szakértők szerint a hagyományos, 8 colos (20 centiméteres) kerekek nem alkalmasak a különböző városi akadályok, torlaszok, például a szegélyek leküzdésére, ezért

azt javasolják, hogy a gyártók és a kölcsönzőcégek minimum 10 colos (25 centiméteres) kerekekkel szereljék fel az új modelleket.

A Der Spiegel cikkében kitérnek arra is, hogy Németországban már 14 évesen is lehet e-rollerrel közlekedni bármiféle engedély nélkül, ami a szakértők szerint veszélyes a fiatalokra nézve. A megszólaló szakértők szerint legalább egy alap robogóvezetői engedély megszerzéséhez kellene kötni az e-roller használatát, ami azt jelentené, hogy 15 éves korig senki sem közlekedhetne elektromos rollerrel. A bukósisakot ugyanakkor nem tennék kötelezővé, mert a sérülések döntő többsége olyan területeket érint, amelyeket a sisak kevésbé véd.

Az Európai Bizottság korábban bejelentette, hogy időszerűvé vált a sebességhatárok egységesítése. A tervek szerint óránként 25 kilométeres sebességre emelnék a megengedett maximumot. A német baleseti szakértők viszont figyelmeztetnek: a balesetek száma alapján a mostani 20-as határ sem biztos, hogy megfelelő az e-rollerek esetében.