Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Már számolják a cseh szavazatokat, nagyot nyerhetett Orbán Viktor szövetségese

Infostart
2025. október 4. 17:21
Visszatérhet a kormányrúdhoz Andrej Babis Csehországban az első eredmények szerint.

"Nagyon vezet" a milliárdos üzletember Andrej Babis pártja, az ANO a csehországi választáson - írja a HVG.hu 3 órával a csehországi képviselőválasztás urnabontása után. Ez azt jelentheti, hogy 2017-2021 után újabb négyéves ciklust tervezhet kormányfőként.

A szavazókörök 50 százalékában, alapvetően a kisebb létszámú körzetekben leadott szavazatok összeszámlálása után az ANO vezet 38,2 százalékkal, második a három kormánypártot tömörítő Együtt (Spolu) 20,4 százalékkal, míg a harmadik hely egyelőre a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) mozgalomé 10,5 százalékkal. A további helyeket a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD), a Cseh Kalózpárt és az Autósok pártja foglalja el.

Az eddigi részeredmény szerint hat tömörülés jutna be a parlamenti alsóházba. A kommunisták vezette Elég volt! (Stacilo!) támogatása egyelőre nem éri el a parlamenti bejutási küszöbnek számító öt százalékot.

Cseh jóslatok szerint az ANO kétharmad alatti többséget szerezhet, tehát az alkotmányozás nem lehetséges, annál is inkább, mert a felsőházban, ahol most nem voltak választások, a 81-ből csak 14 hely az övé.

A választás eredménye estére várható.