Nyitókép: vadimrysev / Getty Images

Ukrán drónszakértők segítenek a dánoknak

Infostart
2025. október 1. 07:24
Közös hadgyakorlatot tartanak Dániában a helyi és Ukrajnából érkezett drónspecialisták.

Az Ukrán Fegyveres Erők Vezérkara bejelentette, hogy a „Védelem Szárnyai” elnevezésű manőver keretében ukrán és dán katonák közösen gyakorolják a pilóta nélküli légi járművek (UAV) elleni védekezést. Egy hét alatt a résztvevők gyakorlati feladatokat hajtanak végre, tapasztalatokat cserélnek, és fejlesztik a drónelhárítás hatékonyságát – írja a Kyiv Independent.

A gyakorlatot azt követően rendezik meg Dániában, hogy az elmúlt napokban több alkalommal is idegen eredetű drónok zavarták meg az ország légi forgalmát. Emiatt teljes repülési tilalmat kellett elrendelni a legfontosabb dán légikikötők környékén, legutóbb pedig már katonai létesítmények közelében is feltűntek ismeretlen repülő robotok.

Mivel az ukrán hadsereg széles körű tudást halmozott fel a drónokkal kapcsolatban, és rengeteg tapasztalata gyűlt össze az ezek elleni eredményes harcról, nem csoda, hogy a koppenhágai katonai vezetés Kijevvel akar együttműködni. Ukrajna és Dánia kapcsolatai egyébként is kitűnőek, köszönhetően annak, hogy az orosz invázió kezdete óta Koppenhága jelentős anyagi és katonai segítséget nyújt Kijev számára. A dánok emellett jelentős összegeket fektetettek már be az ukrán védelmi iparba, különösen a dróngyártásba.