Az Európai Bizottság elnöke a hét végén a brit Financial Timesnak adott interjút, ebben Ursula von der Leyen a többi között arra utalt, hogy az európai fővárosokban „meglehetősen pontos tervek” készülnek a háború után Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról, és ezek részeként katonai alakulatok esetleges telepítéséről, a bizottsági elnök szerint erről egyértelmű terv készült. „Az európai fővárosok egy többnemzetiségű erő összeállításának tervein dolgoznak, és az alakulat mögött amerikai támogatás állna” – fogalmazott Ursula von der Leyen, aki szerint az ezzel kapcsolatos munka nagyon jól halad.
A sors iróniája, hogy Ursula von der Leyen Boris Pistorius személyében az egyik uniós tagállam tekintélyes politikusától, ráadásul honfitársától kapott éles bírálatot. Mint ahogy az is, hogy a német kereszténydemokrata bizottsági elnök brüsszeli kinevezése előtt 2013 és 2019 között Németország védelmi minisztere volt. Azaz annak a tárcának az élén állt, amelyet Boris Pistorius 2023 februárja óta vezet.
A miniszter nem kímélte egykori elődjét: szerinte alapvetően helytelen ilyen kérdésekről beszélni anélkül, hogy minderről tárgyalások zajlottak volna.
Az ezzel kapcsolatos nyilvános vitának nem érkezett el az ideje – érvelt Pistorius, aki szerint az Európai Uniónak nincs is kompetenciája a katonai területre, illetve a csapatok állomásoztatására vonatkozóan. „De ettől eltekintve is óvatos lennék, hogy semmilyen módon ne erősítsem meg, illetve ne kommentáljam az ilyen megfontolásokat" – fogalmazott a német védelmi miniszter.
A Financial Times cikket közölt viszont arról, hogy már vannak pontos tervek az európai vezetésű haderőnek tűzszünet esetén. Az újság szerint több tízezer katona vezénylését tervezik, de szerepel benne a légtér megfigyelése is.
Mindez állítólag témája lesz annak a párizsi találkozónak, amelyen a házigazda Emmanuel Macron, továbbá Ursula von der Leyen, Keir Starmer brit miniszterelnök és Friedrich Merz német kancellár vesz részt.
Merz egy vasárnap esti, a ZDF televíziónak adott interjúban visszautasította német békefenntartók esetleges ukrajnai telepítésével kapcsolatos találgatásokat. Az első számú prioritás az ukrán hadsereg támogatása, hogy tartósan meg tudja védeni az országot – húzta alá. „Jelen helyzetben senki sem beszél szárazföldi csapatokról Ukrajnában” – nyilatkozott a kancellár.