Haitiban hatalmas a zűrzavar. A városokat bűnbandák uralják, a hatóságok nem tudják ellenőrizni a városokat – írta Tha New York Times cikke alapján a portfolio.hu. Többek között kenyai békefenntartók segítségével próbálnak rendet tenni, de amerikai zsoldoscégek is beavatkoznak.
Az egyik ilyen cég, a Studebaker Defense 10 kiképzőt küldött Haitibe tavaly, hogy segítsenek felvenni a harcot a bűnbandákkal.
Az első akció jól sikerült: a zsoldosok és a helyi rendőri akciócsoport két bűnözői csoporttal is leszámoltak, fegyvereket, rendőrségi egyenruhákat foglaltak le.
De aztán jött a kudarc: a zsoldosok akciót indítottak, hogy elfogják Vitel’homme Innocent bandavezért. A férfinek 2 millió dolláros vérdíj van a fején. De nem tudták elkapni a bűnözőt,
ráadásul kitudódott, hogy Garry Conille ügyvivő miniszterelnök parlamenti felhatalmazás nélkül zsoldosokat fogadott az országba, emiatt pedig
a kormányfőt is menesztették és a Studebakert kitiltották az országból.
A csapat saját és helyi rendőrségi fegyvereit viszont rendőrnek álcázott bűnözők ellopták, és elrabolták és vélhetően megölték a logisztikai vezetőt és segítőjét is.
Az említett férfi haiti lakos, de amerikai állampolgár és veterán tengerész volt, segítője pedig az unokatestvére.
A Studebaker annyit nyilatkozott, hogy mindent szakszerűen végeztek és nem felelősek a történtekért, a szakértők szerint azonban a zsoldoscég felelőtlenül járt el, hiszen jól tudták, hogy a fegyverek iránt hatalmas a bűnözői kereslet és nem tettek meg mindent ezek, illetve a fegyverek leadásával megbízott amerikai állampolgárok védelméért.