Nyitókép: Yuichiro Chino / Getty Images

Világjáró mikrochipek: így játsszák ki az oroszok a legszigorúbb nyugati szankciókat is

Infostart
2025. március 11. 06:00
Négy évvel az után, hogy a Nyugat számos korlátozó intézkedést léptetett érvénybe Moszkva ellen, az orosz hadiipar zavartalanul hozzájut a legfejlettebb európai és amerikai mikrochipekhez.

Kijev már többször jelezte, hogy európai és amerikai elektronikai alkatrészeket találtak az Ukrajnára kilőtt orosz rakétákban, drónokban és hiperszonikus fegyverekben. Pedig szinte rögtön az orosz invázió kezdete után a Nyugat szigorú kiviteli tilalmat vezetett be a legtöbb olyan termékre, amelyet fegyverekhez is fel lehet használni.

Mégis a Kyiv Independent című, angol nylevű ukrán újság olyan e-mailek birtokába jutott, amelyek azt bizonyítják, hogy a szankciók legfeljebb csak lelassíthatták és drágábbá tehették az Oroszországba irányuló nyugati technológia exportját, de meg nem akadályozhatták. Az Oknyomozó Újságírók Globális Hálózata (Organised Crime and Corruption Reporting Project – OCCRP) elnevezésű szervezet segítségével sikerült hozzájutni az egyik legfontosabb orosz vállalatcsoport elektronikus levelezéséhez. A JSC Ruselectronics állami holdingról van szó, amely 2015-től az összes orosz elektronikai alkatrész körülbelül 80 százalékának gyártásáért felelős. Természetesen jóformán valamennyi fegyvergyártó vállalat számára is a Ruselectronics valamelyik cége szállítja a legfontosabb berendezéseket és alkatrészeket.

A 2022 februárjában, az alig néhány nappal az Ukrajna elleni invázió megkezdése után írt levelekből kiderült, hogy a cégcsoport komoly gondban van, mert kifogytak a nyugati eredetű elektronikai alkatrészek. De csak pár nap kellett hozzá, és az egyik belső megbeszélésen már el is hangzott, hogy ha a korábbiaknál némileg hosszabb szállítási határidőkkel, no, meg persze magasabb árakon, de azért hozzá lehet jutni a létfontosságú elektronikai cikkekhez.

A háború kitörése után nem sokkal már jelentkeztek is az orosz beszállítócégek, hogy bármelyik amerikai vagy európai chipgyártó termékéből annyit tudnak adni amennyi csak kell.

Szükség is volt erre, mert a Ruselectronics egyik vállalkozása, az Isztok kutató és termelő vállalat arról tájékoztatta a legfelső vezetést, hogy az általuk gyártott berendezésekben semmivel sem lehet helyettesíteni az amerikai Analog Devices chipjeit. Mint írták: sem az orosz, sem más külföldi gyártók termékei „nem felelnek meg a tervdokumentációknak”. Az amerikai chipeket forgalmazó orosz Elitcom azonban közölte: kész terve van a szankciók kijátszására. Mint írták, a tilalmak ellenére el tudják intézni a szükséges Analog Devices chipek szállítását, méghozzá meg nem nevezett „külföldi partnerek” segítségével. Persze ez egy kicsit hosszabb szállítási időt és természetesen magasabb árat is jelent.

"A nyugati mikroelektronikai alkatrészek beszerzése az oroszok számára létfontosságú. Enélkül egyszerűen képtelenek lennének rakétákat, drónokat vagy bármilyen más, korszerű fegyvert gyártani" – magyarázta James Byrne, a londoni székhelyű Royal United Services Institute (RUSI) biztonságpolitikai kutatóintézet vezető munkatársa. Majd hozzá tette:

"Ezért meg is tesznek mindent, hogy kijátsszák a szankciókat."

Sajátos módon az orosz hadiipari cégek nem közvetlenül külföldről vásárolják a létfontosságú chipeket, hanem az ezek beszerzésére szakosodott hazai vállalatoktól. Az olyanok, mint a Testkomplet, az RTKT, az Altex, az Orion Elektronika, és még hosszan lehetne sorolni a külkereskedő cégek neveit, szinte mind a Ruselektronics csoporthoz tartoznak. A nemzetközi piacon viszont önálló cégekként, néha mint magántársaságok jelennek meg, ám mutatós honlapjaikon szemérmesen elhallgatják, hogy valójában az orosz hadiipar fontos beszállítói.

Az exporttilalmak kijátszásában külföldi cégek, legtöbbször Hongkongban bejegyzett kínai vállalkozások segítenek. Ezek között vannak régi, nagy múltú kereskedővállalatok, de van jó pár olyan is, amit csak az ukrajnai háború kitörését követően hoztak létre, és teljesen lenyomozhatatlan a tulajdonosi háttere. A kínaiak közül néhány akár közvetlen kapcsolatban is állhat a nagy amerikai vagy európai chipgyártókkal, míg mások a hongkongi kereskedőktől vásárolnak, és aztán tovább adják a termékeket, akár többször is. A lényeg az, hogy olyan hosszú és bonyolult legyen a láncolat, amit már szinte lehetetlen kibogozni,

így a legtöbb esetben egyszerűen követhetetlenné válik kihez jutott a stratégiailag nélkülözhetetlen árcikk.

A Kyiv Independent ennek igazolására azt írja, hogy az orosz hadiiparnak is szállító kínai vállalakozások legalább feléről nincs is tudomásuk a nyugati hatóságoknak. Ráadásul a mikrochipek gyártása a legtöbb esetben az Egyesült Államokon kívül, Kínában, Malajziában Vietnámban vagy a Fülöp-szigeteken folyik, és ezek az országok nem támogatják a nyugati büntetőintézkedéseket. Vagyis teljesen törvényesen adhatják el a termékeiket az oroszokkal üzletelő közvetítő cégeknek. A gyártó anyavállalatok legfeljebb a kereskedőlánc első szintjéig képesek ellenőrizni az eladásokat, tovább már nem.

Remekül bizonyítja ezt az, hogy a kijevi újság munkatársa sikerrel vásárolhatott volna nyugati mikrochipeket, méghozzá orosz kereskedőktől. Az ukrán újságíró az Almaz-Antej orosz hadiipari vállalat egyik munkatársának adta ki magát. A cég elsősorban rakétákat gyárt, így fontos eleme az orosz fegyveriparnak. A több mint húsz orosz külkereskedő cégnek küldött ajánlatkérésre tíz pozitív válasz érkezett. A vásárlólistán szereplő valamennyi európai és amerikai eredetű mikrochip szállítását vállalták ezek az orosz cégek.

Sőt, az egyikük még azt is megírta, hogy milliónyi ilyen alkatrészt tart raktáron!

De vajon hogyan lehetne bezárni ezeket a kiskapukat, és lehetetlenné tenni, hogy az oroszok hozzájussanak a fegyvereikhez elengedhetetlenül fontos nyugati alkatrészekhez? A megoldás nehéz, de nem teljesen lehetetlen. Először is kötelezni kellene a nagy chipgyártókat, hogy az utóbbi években bezsebelt hatalmas nyereségükből fordítsanak többet a piaci partnereik ellenőrzésére, és azonnal szakítsanak azokkal, akikről kiderül, hogy a zavarosban halásznak. Ugyanakkor azokat a bankokat is szankcionálni kellene, amelyek ilyen kétes üzleteket finanszíroznak, vagy az adásvételnél a pénzmozgást bonyolítják. Végül pedig sokkal alaposabban kellene a körmére nézni a chipekkel kereskedő kínai vállalkozásoknak. Ehhez mind az Egyesült Államoknak, mind pedig az Európai Uniónak meglennének az eszközei.

Viszont amíg ez nem történik meg, addig az oroszok annyi rakétát és drónt fognak gyártani, amennyit csak képesek. Legfeljebb a korábbinál egy kicsivel drágábban.