ÚJABB CIKKÜNK A TÉMÁBAN
Svédország elengedte azt a hajót, amelyet korábban azzal gyanúsított, hogy szándékosan rongált meg január végén egy Lettország és Svédország között a balti-tenger fenekén futó optikai kábelt.
Az ügyészégi vizsgálat ugyanis kizárta a szabotázst. A svéd vádhatóság arra a következtetésre jutott, hogy a kábelek megrongálásához az időjárási körülmények, illetve a felszerelés és a legénység hiányosságai vezettek.
A hivatal az ügyben január 27-én indított vizsgálatot a máltai zászló alatt közlekedő, Vezhen nevű bolgár teherhajó ellen, amelynek üzemeltetője már korábban azt közölte, hogy baleset történt.