Úgynevezett „becsületgyilkosság” gyanújával a hatóságok őrizetbe vettek egy férfit Pakisztánban, az ország délnyugati részén lévő Kvettában. Az elkövető bevallotta, hogy agyonlőtte a lányát, mert „illetlen” videókat osztott meg a TikTok közösségi oldalon – derült ki helyi hatóságok csütörtöki bejelentéséből.
Babar Baludzs, a város rendőrfőnökének közlése szerint a 15 éves lány apja először azt mondta a rendőrségen, hogy egy ismeretlen fegyveres végzett gyermekével, azonban a kihallgatás során bevallotta, hogy ő követte el a gyilkosságot.
A rendőrfőnök hozzátette, hogy az elkövető sógorát is őrizetbe vették, mert a gyanú szerint mindkét férfi kifogásolta korábban a lány által megosztott tartalmakat.
Pakisztánban gyakoriak az úgynevezett „becsületgyilkosságok”, a családok férfitagjai ezekben az esetekben úgy gondolják, joguk van nőrokonaikat megölni, ha azok szerintük vétenek a vallás vagy a helyi közösségek szabályai ellen.