Nyitókép: Pexels.com

Felgyújtották és antiszemita feliratokkal csúfították el a bölcsődét

Infostart / MTI
2025. január 21. 21:06
Felgyújtottak és antiszemita feliratokkal borítottak el egy bölcsődét Ausztráliában, Sydney keleti részén kedden – jelentették a helyi hatóságok.

A rendőrség szerint sérültekről nem érkezett jelentés. Az épület egy zsinagóga közelében található.

„Amit ma ezzel a támadással láttunk, az a legújabb az antiszemita gyűlölet-bűncselekmények sorozatában” – mondta az ausztrál miniszterelnök újságíróknak. Anthony Albanese összehívta az ország minden régiójának vezetőit tömörítő nemzeti kabinet ülését, hogy közösen megvitassák az antiszemitizmus elleni fellépést országszerte.

Új-Dél-Wales állam miniszterelnöke, Chris Minns újságíróknak azt ígérte, hogy a támadás felelőseit kézre fogja keríteni a rendőrség.

A rendőrség bejelentette, hogy 2024 novembere óta nyolc ember ellen emeltek vádat Sydneyben gyűlölet-bűncselekmények miatt. Január 10-én horogkereszteket festettek egy sydney-i zsinagógára. A rendőrség akkor közölte, hogy megerősítette a Sydney környéki zsidó épületek védelmét.

Egy hónappal korábban Melbourne külvárosában felgyújtottak egy zsinagógát, amit a hatóságok terrorcselekménynek minősítettek. Válaszul az ausztrál miniszterelnök bejelentette, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelemre rendőrségi egységet hoz létre, amely szövetségi rendőrökből áll, és Ausztrália-szerte bevethető.