Nyitókép: MTI/AP/Jevhen Maloletka

Az orosz állam nem építi újjá a Kurszknál lerombolt településeket

Infostart
2024. december 21. 16:20
A régió kormányzója a közösségi médiában megjelent nyilatkozatában kijelentette: az orosz államnak nincs elég pénze ahhoz, hogy az újjáépítést finanszírozza.

"Az állam nem fogja fizetni a költségek 100 százalékát" - közölte Alexander Hinstein. Mint mondta nem azért, mert a Kreml nem akarna segíteni, hanem mert a harcokban túl sok falu, város vált romhalmazzá, épületeket utakat, kórházakat, iskolákat kell újból felépíteni.

"Mégis miből fedeznénk a helyreállítások költségeit?" - tette fel a kérdést hallgatóságának a kormányzó. Majd azzal folytatta, hogy a "különleges katonai műveleteknek" nevezett háború is még javában tart, és ez bizony drága technikai eszközöket igényel.

Ráadásul Hinstein kormányzó szerint még vannak olyan területek, amelyeket fel kell szabadítania az orosz hadseregnek és ez ugyancsak drága dolog. "Már megbocsássanak, de minden tüzérségi gránát pénzbe kerül" - zárta okfejtését a kurszki régi kormányzója.