Nyitókép: X / Special Kherson Cat

Súlyos harcokba küldik a koreai katonákat Kurszknál

Infostart / MTI
2024. december 19. 21:20
Az Oroszországba vezényelt észak-koreai katonákat bevetették az ukrán fegyveres erők ellen orosz területen - közölte a brit védelmi minisztérium egyik magas beosztású tisztviselője.

Luke Pollard, a fegyveres erőkért felelős védelmi államtitkár a londoni alsóház képviselőinek tartott tájékoztatásában közölte: a brit kormány adatai szerint a kurszki területen hozzávetőleg 11 ezer észak-koreai katona vesz részt jelenleg támadó hadműveletekben.

Pollard kijelentette: London a rendelkezésére álló adatok alapján nagyon valószínűnek tartja, hogy

az észak-koreai alakulatok jelentős veszteségeket szenvedtek a hadműveletek során, ugyanakkor csak korlátozott hadszíntéri előrenyomulást tudtak elérni.

A londoni védelmi tárca államtitkára szerint a brit kormány helyzetértékelése arra vall, hogy az ukrajnai háború kezdete óta 750 ezer orosz katona esett el vagy sebesült meg, és ez a szám várhatóan hat hónapon belül eléri az egymilliót.

Pollard elmondta azt is, hogy Nagy-Britanniában eddig 51 ezer ukrán katona részesült kiképzésben az Interflex művelet nevű nemzetközi program keretében, amelyben 12 partnerország is részt vesz.

Hozzátette: London folytatja ezt a kiképzési programot, és "rugalmasan alkalmazkodik" az ukrán fegyveres erők igényeihez.

Egybehangzó csütörtöki londoni médiaértesülések szerint a brit védelmi minisztérium fontolóra vette, hogy Nagy-Britannia ukrajnai területen is nyújtson kiképzést az ukrán fegyveres erőknek.

John Healey brit védelmi miniszter csütörtöki nyilatkozataiban nem zárta ki ezt a lehetőséget, és a védelmi tárca is "kiterjesztett kiképzési programról" tett említést Healey előző napi kijevi látogatásáról közzétett csütörtöki tájékoztatásában.