A versengés mindenekelőtt az Olaf Scholz kancellár vezette, immár megbukott hárompárti koalíció két kisebbik pártja, a Zöldek és a szabad demokrata FDP között zajlik. A szociáldemokraták legalábbis nyíltan nem vesznek részt a vetélkedőben, bíznak ugyanis abban, hogy ismét Olaf Scholzcal az élen még akár a választások győztesei is lehetnek. Erre ugyan az elemzők túlnyomó többsége szerint kevés az esély, arra viszont inkább, hogy a CDU/CSU pártszövetséggel nagykoalíciót alkothatnak.
Az elmúlt napokban azonban Friedrich Merz, a CDU elnöke és kancellárjelöltje közvetve egy váratlan, de már nem kizárt koalíciós lehetőségre utalt. A konzervatív politikus ugyanis korábbi nyilatkozataira alaposan rácáfolva azt hangoztatta, hogy a Zöldek pártjával – ha a gazdaság területén nem is – különösen kül- és biztonságpolitikai téren egyre több a közös nevező.
Merz kijelentése valóságos politikai földcsuszamlást váltott ki. Ennek rendkívüli jele volt, hogy a koalíció felbomlását kiváltó liberális FDP elnöke, a Scholz-kormány menesztett pénzügyminisztere, Christian Lindner több mint ritkaságszámba menő online videóüzenetben fordult a CDU elnökéhez. A "Kedves Friedrich Merz" megszólítással kezdett, "Itt Christian" bemutatkozással folytatott üzenetében a szabad demokrata politikus óvta a várható jövendőbeli kancellárt a Zöldek Pártjához való közeledéstől, személy szerint Robert Habecktől. "Ha Habeck az új kormányban is gazdasági miniszter maradhatna, azzal csak azt jelezné, hogy minden úgy folytatódik tovább, ahogy eddig volt" – érvelt az FDP elnöke, akinek pénzügyminiszterként a Scholz-kormányban több konfliktusa volt a gazdasági miniszterrel. Lindner szerint ebben az esetben aligha valósulhatna meg az az alapvető fordulat, amelyre Németországnak elengedhetetlenül szüksége van.
Merz a hét közepén az ARD televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy Németországnak mindenekelőtt a gazdaságpolitikában van szüksége "politikai váltásra, akár Habeckkel, akár Habeck nélkül" – jelentette ki kérdésre válaszolva a konzervatív kancellárjelölt.
A zöldpárti politikus erre a ZDF televíziónak nyilatkozva reagált. Szerinte jelenleg senki nincs abban a pozícióban, hogy tárcákat osztogasson. "Ez vonatkozik Friedrich Merzre is" – tette hozzá, hangoztatva azt is, hogy esetleges jövőbeni tárcák nem foglalkoztatják, a CDU/CSU-val való esetleges koalíciót azonban kérdésre válaszolva nem zárta ki. A zöldpárti politikus ezzel kapcsolatban ugyanakkor Markus Södernek, a konzervatív pártszövetség kisebbik pártja, a bajor CSU elnökének üzent. Söder ugyanis a napokban élesen bírálta a Zöldek Pártját, a leghatározottabban elutasítva a párttal alapítandó esetleges kormánykoalíciót a választások után.
"Markus Söder nem értette meg, milyen időkben élünk"
– fogalmazott a politikus, hangsúlyozva, hogy a demokratikus pártoknak mindig tárgyalóképesnek kell maradniuk. Örül ugyanakkor annak, hogy a CDU-ban vannak ezt jelző hangok – tette hozzá.
Felmérés: az élen Merz, de javított Scholz
A legfrissebb felméresek megerősítették, hogy Friedrich Merz fölényesen vezeti a kancellárjelöltek listáját, amelyen rajta kívül Olaf Scholz, a Zöldek jelöltjeként Habeck, valamint a radikális jobboldali AfD által jelölt Alice Weidel szerepel, a ZDF megbízásából készített exkluzív közvélemény-kutatás pénteken közzétett adatai szerint ugyanakkor némelyest javultak a hivatalban lévő Olaf Scholz esélyei.
A megkérdezettek 40 százaléka voksolt a konzervatív kancellárjelölt, Friedrich Merz mellett, míg 55 százalék ellene. Scholz esetében az igen szavazatok aránya 31 százalékos volt, míg 65 százalék ellene szavazott. Robert Habeck alkalmassága mellett a megkérdezettek 30 százaléka foglalt állást, ellene 66 százalék. Mindez arra utal, hogy Habeck támogatottsága alig marad el Scholzétól.
A legkisebb esélye Alice Weidelnek van, 12 százalék támogatja, míg 83 százalék ellenzi, hogy az AfD jelöltje legyen az ország következő kancellárja.
Ami a pártok támogatottságát illeti, a listát továbbra is nagy fölénnyel, mégpedig 33 százalékkal a CDU/CSU vezeti. Második helyen 17 százalékkal az AfD áll.
A szociáldemokrata SPD 15, a Zöldek Pártja most vasárnap 14 százalékra számíthatna. Az ellenzéki radikális baloldali BSW pártnak 5 százalékot mértek, míg a szabad demokrata FDP a mostani 4 százalékkal nem jutna be a Bundestagba.