ÚJABB CIKKÜNK A TÉMÁBAN
Gerhard Karner hatékonynak minősítette az embercsempészek elleni eddigi nemzetközi intézkedéseket.
"Hatékonynak bizonyultak a csempészmaffiával szembeni erőteljes intézkedések, jelentősen sikerült visszaszorítani az illegális bevándorlást. Helyes úton haladunk, de még nem értünk a végére" - fogalmazott az osztrák néppárti tárcavezető, hozzátéve, hogy továbbra is a nemzetközi szintű fellépésre kell helyzeni a hangsúlyt.
Karner hétfőn délelőtt fogadta Predoiut munkamegbeszélésen, amelyen egyebek között egy, a témával foglalkozó, szélesebb körű találkozót készítettek elő, amelyet a miniszter közlése szerint az európai uniós soros elnökséget betöltő Magyarország szervezésében tartanak. A mostani egyeztetés kiemelt témái az Európai Unió külső határainak védelme, valamint a szervezett embercsempészet elleni küzdelem volt.