Nyitókép: Christian Bruna/Getty Images

Nem jött be az osztrák államfő trükkje

Infostart
2024. október 18. 19:37
Hiába szólította fel egyeztetésre a választásokon a legjobban szereplő három párt vezetőjét Alexander Van der Bellen, a megbeszélések után is maradt a kormányalakítási patthelyzet.

Több mint egy héttel ezelőtt az osztrák államfő abszolút patthelyzetről beszélt a parlamenti választások utáni kormányalakítás esélyeiről. A szeptember végi választásokat ugyan nagy fölénnyel az ellenzéki, radikális jobboldali osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyerte, a Herbert Kickl vezette párttal azonban egyik parlament párt sem volt hajlandó koalícióra lépni. Alexander Van der Bellen elnök ennek nyomán a pártvezetőket arra szólította fel, hogy egymással konzultálva keressék a megoldást.

Az elnök által hangoztatott abszolút patthelyzet azonban a pártelnöki egyeztetések után is fennmaradt. A három legerősebb párt, az FPÖ mellett az ideiglenesen továbbra is kormányon lévő konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és az ellenzéki Osztrák Szociáldemokrata Párt vezetői ugyan külön-külön tárgyaltak egymással, de álláspontjuk nem változott.

Herbert Kickl megerősítette, hogy a választásokon győztes párt vezetőjeként magának követeli a kormányalakítás jogát. Hangsúlyozta azt is, hogy csak Karl Nehammer kancellár pártjával, az ÖVP-vel hajlandó koalíciót alkotni, hangoztatva, hogy alapvető kérdésekben nézeteik közel állnak egymáshoz. Nehammert arra szólította fel, hogy Ausztria érdekében változtassa meg eddigi elutasító álláspontját, és vállalja az együttműködést pártjával, az FPÖ-vel.

A kancellár válaszában ugyanakkor megerősítette, hogy erre nem hajlandó, az általa vezetett ÖVP csak egy Kickl nélküli Szabadságpárttal lenne kész koalíciót alkotni. Kijelentette, hogy nem ért egyet a pártelnöknek a demokráciáról és a jogállamról alkotott felfogásával.

Következő "lépcsőként" Karl Nehammer és az Osztrák Szociáldemokrata Párt elnöke, Andreas Babler egyeztetett egymással, megerősítve, hogy a kormányalakítás jegyében a két párt hajlandó együttműködni. Egyetértettek abban is, hogy a parlamenti többség érdekében szükség lenne a két kis parlamenti párt, az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS) vagy az ÖVP eddigi koalíciós partnere, a Zöld Párt közül az egyik bevonására. Mind a kancellár, mind az SPÖ elnöke azzal érvelt, hogy ez szolgálná Ausztria érdekeit.

Az utolsó "láncszem" pénteken Herbert Kickl és Andreas Babler SPÖ-elnök találkozója volt. Az ORF közszolgálati médium beszámolója szerint a szociáldemokrata pártelnök alapjában megismételte Nehammer nyilatkozatát. Babler szintén határozottan elutasította a Kickl vezette FPÖ-vel való esetleges kormányzati szövetséget, hangsúlyozva, hogy ilyen szövetségre csak Nehammer pártjával hajlandó. Az SPD elnöke hangsúlyozta, hogy az FPÖ szerinte – akár Kickllel, akár Kickl nélkül – nem demokratikus párt, és ilyen párttal nem lehet együttműködni.

A pártvezetők ezzel betartották ugyan az államfő által szabott határidőt, és péntek délutánig befejezték a konzultációkat. Minderről pedig tájékoztatták Ausztria államfőjét.

Van der Bellen ezek után az ORF szerint úgy döntött, hogy jövő hétfőn külön-külön magához rendeli a pártvezetőket, Kicklt, Nehammert, majd Bablert.

Elemzők szerint nagyobb valószínűsége annak lehet, hogy a többség biztosítása érdekében ismét a hivatalban lévő kancellárt bízza meg kormányalakítással. Ha ez beigazolódna, Ausztriának minden valószínűség szerint először hárompárti kormánykoalíciója lehet, amely Nehammer vezetésével az ÖVP-ből, az SPÖ-ből, továbbá egy kisebb pártból áll majd.

Egyes médiumok korábban felvetették annak lehetőségét is, hogy, hogy az államfő új választásokat ír ki. Erre azonban elemzők szerint a legcsekélyebb az esély.