Alexander Van der Bellen osztrák elnök nem adott kormányalakítási megbízást egyetlen pártelnöknek sem a parlamenti választások után, hanem tárgyalásra kötelezte a három legnagyobb pártot, az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ), az Osztrák Néppártot (ÖVP) és az Osztrák Szociáldemokrata Pártot (SPÖ). Az államfő megoldása nem lepte meg Kiss J. Lászlót, a Budapesti Corvinus Egyetem emeritus professzorát, aki az InfoRádió Aréna című műsorában elmagyarázta, hogy a szavazatok 28,8 százalékát megszerző FPÖ és az eddig kormányzó, 26,2 százalékkal a második helyen végző ÖVP kényelmes többséget tudna létrehozni, sőt a programjaikban is sok az átfedés, csakhogy a mostani ügyvezető kancellár, Karl Nehammer többször hangsúlyozta, hogy a Herbert Kickl vezette Szabadságpárttal nem hajlandó koalícióra lépni, és ezt a választások után is megerősítette. Emiatt nehéz többségi kormányt létrehozni, mert a szociáldemokratáknak van még 21 százalékuk, és utánuk még a liberális NEOS 9 százalék és a Zöld Párt 8 százalék körül. A szakértő úgy véli, hogy a többségalkotás alapvető problémákkal küszködik, és vagy a két nagy pártnak kellene modus vivendit találni, vagy pedig egy legalább hárompárti koalícióknak kell létrejönnie, csakhogy nagyok az ideológiai különbségek.
Karl Nehammernek elsősorban Herbert Kickl személyével van gondja, mert szerinte több olyan nyilatkozatot tett, ami nem teszi alkalmassá arra, hogy kancellár legyen, de Kiss J. László szerinte egyébként is nehezen képzelhető el, hogy az ÖVP kisebbségi koalíciós partnerséget vállalna, ahogy az is, hogy Nehammer alkancellárként folytassa. Az igazi problémát az jelenti a szakérőt szerint, hogy
miután a Szabadságpárt Kickl vezetésével történelmi győzelmet aratott, és a pártelnök magát nem alaptalanul ennek a győzelemnek az egyik kovácsának tekinti, ezért a kancellári pozícióhoz ragaszkodik.
Kiss J. László szerint az a kérdés, hogy a párton belül tudnak-e egy olyan kompromisszumot találni, hogy helyette valaki más állna a kormány élére, és esetleg Kickl az osztrák parlament elnöke lenne.
Azt is felidézte, hogy 2017-ig az osztrák politikai kultúrát a nagykoalíció határozta meg, a konzervatív néppártnak és a szociáldemokrata pártnak többsége volt, kialakult egy hatalommegosztásos rendszer, és 2013 volt az első választás, amikor már a két párt épphogy súrolta 50 százalékot. A Szabadságpárt megerősödésével azonban megindult a nagykoalíciós kormányzás dezintegrációja, és ebben a folyamatban a Szabadságpárt az alternatíva. Arról is beszélt, hogy Ausztriában a köztársasági elnöknek különleges jogai vannak, például a miniszterelnököt felmentheti, illetve a kormány javaslatára feloszlathatja a parlamentet.
"Ausztriában azzal, hogy a nagykoalíció megszűnt, a köztársasági elnöknek a szerepe, mint ellensúly, még inkább megnövekedett, és ezt Van der Bellen ki is használja"
– értékelt Kiss J. László.
A Szabadságpárt választási sikerét a szakértő szerint elsősorban a vidéknek köszönheti, Bécs maradt szocdem fellegvár, de a munkásokat meghódította mindenhol az FPÖ, még a fővárosban is. Arra is emlékeztetett, hogy Ausztria kilenc tartomány közül háromban a Szabadságpárt és a Néppárt együtt kormányoz. Kiss J. László szerint ha a patthelyzetet nem sikerül feloldani, és előre hozott választásokat tartanak, akkor nagy valószínűséggel ebből a Szabadságpárt jönne ki jól, és akár 30 százalék feletti eredményt is elérhetne.
A Néppárt közben történelmi veszteséget könyvelt el, hiszen 2021-ben még 37,5 százalékot szerzett, de most messze vannak a nagykoalíciós pártok attól, hogy többséget szerezzenek. "A szociáldemokraták is meglehetősen nehéz helyzetben vannak, mert a bázisban a szélsőbaloldaliak vették át a befolyás, Andreas Babler, az elnök elég erőteljesen túlideologizált ember, ortodox marxista-leninista háttere van, a szocialista párt így nem tudna bővülni, ezért a következő választás nagy valószínűséggel bővítené a szabadságpárti választói tábort, de nem tudna abszolút többséget szerezni" – mondta.
Kiss J. László elmondta, hogy történetileg a XIX. század végétől egy három osztatú politikai rendszer alakult ki, amelyben volt egy szociáldemokrata szárny, volt egy szélsőjobboldali párt és egy keresztényszociális párt. "A második világháború után törekedni kellett arra, hogy egy osztrák identitás kialakulásához a pártokon feletti egyetértést hozzanak létre, és tulajdonképpen a nagykoalíciónak az egyik funkciója az volt, hogy ezt a konszenzust elősegítse. Még két elem volt, ami ezt segítette, az osztrák semlegesség és az osztrák szociális partnerség rendszere. Ez együtt járt e stabilitással, a jóléttel, ami nagyon fontos volt a háború utáni Ausztria történetében" – tette hozzá.
A Szabadságpárt 1955-ben alakult, az alapító, Anton Reinthaller a német náci párt tagja volt már az Anschluss előtt is, de akkor is egy volt Wehrmacht-tiszt vezette, amikor 1970-ben kivülről támogatta az FPÖ Bruno Kreisky szociáldemokrata politikus egy kisebbségi kormányát. A Szabadságpártban nemzeti és a liberális erők felváltva voltak túlsúlyban, de 1993-ben a liberális szárny kivált a pártból, míg Jörg Haider vezetésével maradtak a radikálisok.
"Ha egy párt az alkotmányt és a törvényes demokratikus államrendet elfogadja, betartja annak szabályait, akkor szélsőségesnek nem nevezhető. Ezért
áthidaló megoldással radikális jobboldali pártnak lehet nevezni a Szabadságpártot, hisz a programjában radikális nemzeti konzervatív vonalat képvisel, de kétségkívül egy nagyon terhes múltat cipel magával"
– mondta az FPÖ megítéléséről a szakértő.
A Néppárt helyzetéről elmondta, hogy sokáig a hatalom meglehetősen decentralizált volt, a tartományi miniszterelnökök döntöttek az országos ügyekről, ezt változtatta meg Sebastian Kurz, aki 24 éves integrációs államtitkár, 28 éves korában külügyminiszter, 31 éves korában kancellár, és 35 éves korában másodszor is exkancellár lett. "Gyakorlatilag mozgalommá változtatta a pártot. Elérte, hogy vétójoga legyen a választási listáknak az összeállításában, ragyogóan értett a politikai technológiához, a politikai marketinghez. Az ő korosztályát hozta mozgásba" – idézte fel Kurz szerepét, amelyet aztán Karl Nehammer örökölt meg, aki most a tartományok és a központi pártvezetés között próbál egyensúlyt tartani.
Az ÖVP helyzetét nehezítette a kampányban, hogy most az osztrák gazdaság nem a legjobb állapotban van, 76 százalékon van az államadósság, nincs növekedés, és Ausztria, ahogy Magyarországra is, kiszolgáltatott Németországnak, ha ott nem megy, akkor Ausztriában is sebezhetővé válik a gazdaság