Nyitókép: Forrás: Wikipédia

Fordulat az amerikai elnökválasztásban: holtversenybe került Donald Trump és Kamala Harris

Infostart
2024. szeptember 20. 21:28
Frissen publikált közvélemény-kutatások szerint mind Kamala Harris, mind Donald Trump 47-47 százalékon áll a Pennsylvaniai nyilvános elnökjelölti vita után.

A Philadelphia Inquirer és a Siena College által végzett felmérést a The New York Times közölte, az elemzők és a választók is arra jutottak, hogy Bár a két elnökjelölt jelenlegi támogatottsága 47-47 százalékkal holtversenyt mutat, de mégis az egyikük szereplése meggyőzőbb volt - írja az Index.

A kutatásban részvevők 67 százaléka jobbnak találta Kamala Harrist a vitán, Donald Trumpról csak 40 százalék vélekedett így. Az afroamerikai választók 87 százaléka a demokrata politikusért rajongott, de a kutatásból az is kiderült, hogy ez a rá voksolók arányát jóval meghaladja.

Pennsylvania államban kiélezett a verseny a demokrata és a republikánus pártok jelöltjei között, és a felmérés szerint itt mindössze a szavazók 4 százaléka ítélte meg úgy, hogy Donald Trump kiemelkedőbben teljesített.

A pártnélküliek 65 százaléka Kamala Harrist tartotta meggyőzőbbnek, 30 százalékuk Trumpot. Ugyanakkor a válaszadók negyede szerint a demokraták elnökjelöltje kitér a konkrét válaszok elől - írja a lap.