Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Jól áll az AfD a német választásokon

Infostart / MTI
2024. szeptember 1. 19:38
Az Alternatíva Németországnak jobboldali párt nyerte meg a vasárnap tartott tartományi választásokat a németországi Türingiában a szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések (exit poll) tanúsága szerint, és a szomszédos Szászországban is versenyben van a győzelemért a Kereszténydemokrata Unióval.

A ZDF és az ARD köztelevíziók által készített felmérések szerint Türingiában a párt 30,5-33,5 százaléknyi szavazatot szerzett, míg Szászországban 30-31,5 százalékot.

Ha a végleges eredmények igazolják az exit pollokat, ez lesz az első alkalom, hogy az AfD tartományi választást nyer.

A választás nagy vesztese Olaf Scholz kancellár Német Szociáldemokrata Pártja (SPD) lehet, amely mindössze 6,5, illetve 8,5 százalékot szerzett.

A Zöldek kikerülnek a türingiai parlamentből, a liberálisok (FDP) pedig egyik tartományi parlamentben sem kapnak képviselői helyet a felmérések szerint.

Tino Chrupalla, a AfD társelnöke az exit pollok közzététele után kijelentette, hogy pártja megkapta a mandátumot Türingia tartomány kormányzására.

"Ez a mai valóban történelmi nap Türingiában, és nagyon jó eredmény Szászországban" - mondta Chrupalla a ZDF közszolgálati televízióban.

A pártvezető szenzációsnak nevezte a türingiai eredményt.

"Biztos 10 százalékkal vezetünk Türingiában, így egyértelmű mandátumunk van a kormányzásra, ez a demokrácia"

- tette hozzá.

Kijelentette: a választók politikaváltást akartak Szászországban és Türingiában. Hozzátette: az AfD kész valamennyi párttal tárgyalni.

Björn Höcke, az AfD helyi vezetője történelmi győzelemnek nevezte a tartományi parlamenti választásokat. Türingia székhelyén, Erfurtban vasárnap este kijelentette, hogy koalíciós kormányt akarnak a tartományban alakítani, és más politikusok meghívását is tervezi a koalíciós tárgyalásokra.

"Készek vagyunk vállalni a kormányzati felelősséget" - mondta Höcke.

Szászország

A kereszténydemokraták nem lépnek koalícióra az AfD-vel sem Türingiában, sem Szászországban - jelentette ki Carsten Linnemann, a CDU főtitkára, aki elismerte, hogy nem lesz könnyű parlamenti többséget létrehozni.

Michael Kretschmer, a CDU szászországi tartományi kormányfője közölte: úgy hiszi, hogy pártja képes lesz folytatni a tartományi kormány vezetését. Nem lesz egyszerű - tette hozzá Drezdában nyilatkozva.

A CDU a Zöldekkel és a szociáldemokratákkal alkotott koalícióban kormányoz Szászországban.