Nyitókép: MTI/EPA/Keystone/Gian Ehrenzeller

Ukrajna erős embere, Andrij Jermak már a Nyugatot is aggasztja

Infostart
2024. augusztus 2. 19:35
A Volodimir Zelenszkij jobbkezének tartott poitikus, sajtóértesülések szerin egyre nagyobb személyes hatalmra tesz szert és ez már Ukrajna nyugati partnereit is aggodalommal tölti el.

Andrij Jermak az ukrán politika egyik legismertebb alakja, rendszeresen megjelenik minden olyan rendezvényen, amelyen főnöke, Volodimir Zelenszkij is részt vesz - írja a Bloomberg cikke nyomán a Portfolio. Az 52 éves Jermak ugyanis az ukrán elnök kabinetfőnöke, az állandó szereplése pedig jelzi a hierarchiában betöltött egyre magasabb szerepét.

A növekvő befolyása miatt már a nyugati partnerek is aggódnak, mivel tartanak attól, hogy túl sok hatalom összpontosul egyetlen kézben. A hírek szerint már gyakorlatilag minden ügybe van beleszólása, így a külpolitikai irányvonaltól kezdve egészen a katonai stratégiai tervezésig.

Ő erre úgy válaszolt, hogy nem szól bele a dolgokba, csak koordinálja azokat.

Az ukrajnai hatalmi berendezkedéssel kapcsolatos aggodalmak nem a legjobbkor merülnek fel, mivel jelenleg folyamatosan vesztik el kisebb települések felett az ellenőrzést, miközben egy újabb orosz invázió réme fenyeget.

Az ország energetikai infrastruktúrája romokban hever, Kijevben pedig attól tartanak, hogy Donald Trump nyeri az amerikai elnökválasztást, ezzel mindent átírva az eddigi erőviszonyokban. A Jermak felemelkedésével kapcsolatos vádakat maga Zelenszkij is visszautasította, mivel szerinte a kabinetfőnöke csak azt csinálja, amit ő mondott neki.

A korábban filmproducerként dolgozó Jermak felemelkedéséhez más ukrán politikusok bukása is kellett, így például előnyös volt a karrierje szempontjából a parlamenti elnök és a jegybankelnök távozása is. Az ország politikai instabilitását jelzi, hogy hamarosan újabb átszervezés lehet. Egyes információk szerint Denisz Smilhal miniszterelnöknek kell majd távoznia a pozíciójából.

Az egyelőre nem világos, hogy az átalakítás következtében a kabinetfőnöknek hogyan fog változni a helyzete az országban.

Az viszont szembetűnő, hogy a túlzott hatalma miatt már Kijevben is bizalmatlanabbul tekintenek Jermakra. Ebben az is szerepet játszik, hogy gyakran úgy tünteti fel magát a közösségi médiában, mintha ő lenne az ország első embere. Jellemző például, hogy a világ vezetőivel mutatkozik, miközben a főnökével vesz részt egy eseményen. Ez viszont már a nyugatiak körében is megütközést váltott ki, mivel szerintük nem világosak a hatalmi viszonyok Ukrajnában.

A portál szerint egyre nagyobb az aggodalom amiatt, hogy a kabinet főnök azért távolít el vezetőket, mert a helyükre a saját embereit akarja ültetni. Visszatérő probléma ezzel kapcsolatban az is, hogy akadályozza a reformokat az országban. Állítólag Jermaknak köze lehetett Olekszandr Kubrakov infrastrukturális miniszter eltávolításához is 2024 májusában. Bár a nyugati szövetségesek nem értették a lépést Kijev mégsem adott magyarázatot a miniszter leváltására.

Joggal merül fel a kérdés, hogy a sok zavaros ügye miatt mégis miért lehet ennyire közel az elnökhöz.

A válasz az, hogy Zelenszkij már többször is méltatta a beosztottját a gyors és hatékony munkamódszerei miatt, ráadásul jelentős terhet vesz le az államfő válláról. Személyes jó kapcsolatukat bizonyítja, hogy Jermak még az elnök feleségével is jó kapcsolatot ápol, már a háborút megelőzően is gyakran kísérgette őket a külföldi útjaikon.

Jermak azonban most áll a legnagyobb kihívás előtt: a „globális dél” országainak támogatását kell megnyernie, valamint elérnie, hogy az oroszok a tárgyalóasztalhoz üljenek.

Az első kör nem alakult valami sikeresen,

mivel számos ország – így Kína, India, Indonézia vagy Brazília – nem támogatta Kijev elképzeléseit. Ráadásul Moszkva sem mutatkozik túl nyitottnak a megbeszélésekre. Viszont éppen egy látványos kudarc mutathatja meg igazán, hogy mekkora hatalma van az elnök kabinetfőnökének Ukrajnában.