Nyitókép: MTI/AP/Gerald Herbert

Miért támadja George Clooney is Joe Bident?

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2024. július 11. 16:36
Az amerikai demokrata párton belül is egyre hangosabbak azok a hangok, hogy vissza kellene lépnie a novemberi elnökválasztástól Joe Biden hivatalban lévő elnöknek. Fekete Rajmund Amerika-szakértőt, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatóját kérdeztük.

Fekete Rajmund szerint kicsit olyan érzése lehet az embernek, mint ahogy Sylvester Stallone fogalmazott az Oscar című filmben: "Tudtam, csak nem sejtettem." A demokraták homokba dugták a fejüket, és a Joe Biden teljes elnöksége alatt látható jeleket figyelmen kívül hagyták. Példaként említette, amint Biden egy lépcsőn elesik, megbotlik, amikor összefüggéstelenül beszél, vagy éppen úgy viselkedik, mintha hirtelen nem tudná, hogy merre van. Az elnökjelölti vita a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója szerint megmutatta azt, hogy tényleg nagyon komolyan kell venni ezt a témát, és azóta számos demokrata háttérember, finanszírozó, donor, vagy éppen nagy sztárok kongatják a vészharangot.

Legutóbb például George Clooney amerikai filmszínész írt egy véleménycikket a The New York Timesban, szerda reggel jelent meg azzal a címmel, hogy "Szeretem Joe Bident, de új jelöltre van szükségünk". A színész úgy fogalmaz, hogy Joe Biden egy hős, aki megmentette a demokráciát 2020-ban, és arra van szükség, hogy ismét megtegye, lépjen vissza a jelöltségtől a demokrácia érdekében.

"Számtalan ilyen vélemény van. Demokrata képviselők is megszólaltak, azt hangoztatva, hogy lépjen vissza az amerikai elnök. És érzi ezt az amerikai elnök stábja is: csütörtöki – nem hivatalos forrásból származó – hírek szerint

Joe Biden tanácsadói köre leül azokkal a demokrata párti szenátorokkal és képviselőkkel, akik nyilvánosan is Biden visszalépéséről beszéltek, tehát egyfajta kármentés zajlik"

– fogalmazott Fekete Rajmund.

Arra az esetre, ha az elnök visszalépne a jelöltségtől, lehetséges utódként Kamala Harris neve szokott előkerülni, de mellette sem egyértelműen áll ki a Demokrata Párt. 2020-21-ben, amikor Joe Biden átvette a stafétát Donald Trumptól, akkor Kamala Harrist tudatosan és nagyon látványosan elkezdték építeni mind a sajtóban, mind pedig politikai körökben, és már akkor is voltak olyan vélemények, hogy egy idő után Biden visszalép és a helyére Harris fog kerülni. Ám ő annyira rossz teljesítményt nyújtott alelnökként, hogy Fekete Rajmund szerint alig fél évet adtak neki a nyilvánosság előtt, és utána látványosan eltüntették az amerikai politikából.

"Óriási baklövései voltak, és emellett látszott, hogy sem a népszerűsége, sem az ismertsége nem adott okot arra, hogy felépítsék. Most nyilvánvalóan próbálkoznak, épp az Economistnak volt egy közvélemény-kutatása Harrisszel kapcsolatosan. Mellette rendre fel szokott merülni lehetséges jelöltként Barack Obama feleségének, Michelle Obamának a neve, aki kategorikusan el szokott zárkózni attól, hogy elnöknek jelöltesse magát" – fogalmazott az Amerika-szakértő.

Még van három-négy olyan potenciális név, akiket demokrata körökben emlegetnek. Közülük Fekete Rajmund kiemelte

Gavin Newsomot, Kalifornia kormányzóját,

aki a jelenlegi elnökjelöltekhez képest fiatal a maga 56 évével, és egy olyan megnyerő politikus, aki egyaránt tud üzeneteket eljuttatni, gesztusokat gyakorolni a demokraták mérsékelt, illetve progresszív szárnya felé is. Most épp azért kongatják a vészharangot egyes demokraták, mert attól félnek, hogy ha záros határidőn belül nem dől el, ki lesz a demokrata jelölt, akkor Joe Bidennel az élen el fogják veszíteni a Fehér Házat, a szenátust és a képviselőházat is. Ők inkább azt választanák, hogy néhány hónap alatt megpróbáljanak felépíteni egy új jelöltet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Joe Biden és a visszalépés kérdése - Fekete Rajmund
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást